Nyári értékteremtés Szegeden
A Szegedi Szabadtéri Játékok vezérelve, az értékteremtés az idén teljes mértékben megvalósul, mivel a program valamennyi eleme saját produkció – mondta el Kesselyák Gergely művészeti igazgató azon a sajtótájékoztatón, amelyet a 75. jubileumát ünneplő szegedi nyári fesztiválról tartottak. A Szegedi Kortárs Balett Új Világ című látványos táncshow-ja, valamint az Alföldi Róbert rendezésében tavaly hatalmas sikert aratott Csárdáskirálynő ismét látható majd az idén Szegeden.
Információink szerint a jegyek 40 százaléka már elkelt a július 7-én kezdődő, augusztus 20-ig tartó Szegedi Szabadtéri Játékokra. A jegyeladások alapján nagy várakozás előzi meg az említett két tavalyi siker mellett a bemutatókat is, így például a Rudolf – Az utolsó csók című, nemzetközi koprodukcióban készülő musical szabadtéri világpremierjét. Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója kérdésünkre elmondta: Erkel Ferenc Bánk bán című klasszikusát ez évtől kezdve minden esztendő augusztus 20-án előadják. Ezúttal Marton Éva Gertrúdként, Tokodi Ilona pedig Melinda szerepében emeli a 75. Szegedi Szabadtéri Játékok fényét.
Bátyai Edina az idei játékok jegyeladásból tervezett árbevételét 220 millió forintra teszi, ugyanakkor hozzáfűzi: bizonyos műfajok szerényebb népszerűsége vagy az esetleges rossz időjárás miatt csak 75 százalékos látogatottsággal kalkulálnak. A Szegedi Szabadtéri Játékok tavaly rekordbevételt és magas látogatottságot ért el: a változékony időjárás ellenére 87 százalékos látogatottságot és rekordbevételt könyvelhettek el a hatalmas, 4000 fős nézőtéren, ahol összesen tavaly 68 ezer néző élvezhette a produkciókat. A jegyek eladásából közel 243 millió forint folyt be (VG, 2005. szept. 2.). Szponzori és egyéb támogatási oldalról 30 millió forintra számítanak. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától pályázat útján nyert 60 millió forint mellett 250 millió forinttal saját erőből egészítik ki a játékok költségvetését – ekkora összeg a színházak esetében egyedülálló hozzájárulás. (IK)
A fesztivál szervezői remélik, hogy az idén sikerül két évre elfogadtatni a költségvetést a szegedi önkormányzat közgyűlésével, így jövőre lehetőség nyílik a műsor korai közzétételére, s ez lendületet adhat az ez évben megkezdett turisztikai programcsomagok értékesítésének. A Szegedi Szabadtéri Játékok ugyanis stratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött az Aquamount Travellel, a TUI Magyarország dél-alföldi képviselőjével, amely vállalta, hogy turisztikai programcsomagjában a középponti elemet a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai alkotják.

