Tőkét kínálnak innováció hasznosulásához
A „magyar tehetség” sűrűn emlegetett kifejezés, de jóval gyakrabban használjuk, mint ahányszor a kibontakoztatásához szükséges pénzügyi támogatásban részesül. Annak érdekében, hogy ezen a területen végre változás történjen, hozták létre állami forrásból, ötmilliárd forintos jegyzett tőkével a Corvinus Első Innovációs Kockázati Tőkealapot – tudtuk meg Déri Viktortól, a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatójától. A Celin célja, hogy a hazai innováció érvényesülését, gazdasági hasznosulását segítse üzleti alapokon létesített befektetéseivel. Innováció alatt értenek minden olyan szabadalmi oltalom alatt álló vagy szabadalmaztatható, illetve egyéb szellemi tulajdonként kizárólagos módon hasznosítható terméket, eljárást, technológiát, know-how-t és egyebet, amelynek alkalmazásával kiemelkedő gazdasági eredményesség biztosítható.
Az alap befektetésének alsó határa 20 millió forint, a felső korlátja pedig 750 millió. Az alap a tulajdonában álló társaságoknak még tagi kölcsönt is nyújthat. A befektetési korlátokon belül elsősorban a 150–250 millió forint közötti befektetési lehetőségeket keresi. Az invesztíciók tervezett időtartama jellemezően 5–8 év, de a Celin 15 éves futamideje indokolt esetben ennél lényegesen hosszabbat is lehetővé tehet.
Az alap befektetéseit háromlépcsős eljárásban valósítja meg. Az első a regisztráció: ennek során a jelentkezők ismertetik a birtokukban álló innovációt, találmányt, az arra alapozott üzleti elképzeléseiket, és megjelölik az igényelt tőke öszszegét. A Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. ezek alapján dönt a projekt befogadásáról. A második lépcső a szakmai és pénzügyi értékelés, ez alapján döntenek a befektetésről – ez a harmadik fok –, ami alapvetően tőkeemelés.
A befektetés előfeltétele egy jól kidolgozott innovatív termék és a hozzá kapcsolódó tulajdonjogok vagy a hasznosításhoz szükséges jogok birtoklása. Az alap nem fektet alap- és alkalmazott kutatásba, a termékfejlesztés az első lépcső, ahol megjelenése elképzelhető.
A jelentkezőktől – egyebek között – referenciákat, illetve megfelelő szakmai előéletet, biztos bevételi és növekedési piaci szegmens meghatározását várják. Szükség van jól átgondolt üzleti tervre is. (MK)
Az alap
>> jegyzett tőkéje: ötmilliárd forint>> befektetési minimuma: 20 millió forint
>> befektetési maximuma: 750 millió forint
>> a befektetések tervezett időtartama*: 5–8 év
* Indokolt esetben hosszabb is lehet.
>> befektetési minimuma: 20 millió forint
>> befektetési maximuma: 750 millió forint
>> a befektetések tervezett időtartama*: 5–8 év
* Indokolt esetben hosszabb is lehet.-->


