Wermer András megszólalt
Új-e az "aktivistasereg" gondolata, létezett-e hasonló az előző kampányok időszakában? - kérdezte a Népszabadság Wermer Andrást, aki a Fidesz korábbi választási hadjáratainak kreatív részlegét vezette. Wermer a Fidesz aktívahálózatának mostani szerveződéséről nem szívesen beszél, mert nem ismeri a pontos helyzetet, és ilyen jellegű rendszert az előző választás idején a Fidesz nem működtetett. A szakember úgy véli, egyelőre mindkét oldalon elsősorban a negatív kampány dominál, de az ígéretek, számok dzsungele rá nem hat - és azt hiszi, a közönségre sem. "Azt már tudjuk, miért ne szavazzunk valakire, de azt, hogy miért menjünk el valakire is voksolni, nos, arról még nem győzött meg senki minket" - fogalmaz Wermer, aki szerint az ember, amikor az urnához lép, elsősorban saját életéről szavaz, arról, hogy ő hogyan szeretne élni. Márpedig erre nézve nem igazán kap eligazítást a pártoktól - a politikusok ugyanis főként azzal vannak elfoglalva, hogy mit gondolnak a másikról, illetve magukról. (nol.hu)


