BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

142 tagú lehet a Fidesz frakciója

A KDNP szóvivője önálló frakció mellett érvelt, amely szerződéses viszonyban állna a Fidesz képviselőcsoportjával.
Pragmatikus szempontból rengeteg érvet lehet felhozni az önálló KDNP-frakció mellett, amely nem csak a kereszténydemokraták, de a Fidesz számára is előnyös lenne – mondta Lukács Tamás. A párt szóvivője ilyen érvként említette, hogy külön frakció esetén több megszólalási lehetőség lenne a parlamentben, eggyel több ellenzéki tag a házbizottságban, és tagság különböző szervezetek kuratóriumaiban is. Ugyanakkor hozzátette: politikai értelemben nem volna szerencsés, ha a KDNP-frakció nem tárgyalásos úton, nem a Fidesszel kialakított konszenzussal alakulna meg.
"Szerintem a helyes megoldás az önálló KDNP-frakció, de tárgyalásos úton, és a jobboldal egységét megőrizve, szerződéses kapcsolatban állna ebben az esetben minden szinten a Fidesz szerveivel" – mondta a KDNP szóvivője, hangsúlyozva, hogy ebben az ügyben az országos választmány dönt.
Lukács Tamás arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy hétfői rádióinterjúban közös Fidesz-KDNP frakciót szorgalmazott, úgy reagált: megérti Orbán Viktort, aki nyilvánvalóan az egység megbontásától tart, ugyanakkor véleménye szerint a két frakció közötti szerződéses kapcsolattal összeegyeztethetők a pragmatikus és a politikai szempontok. Mint mondta, a KDNP országos elnöksége szombaton ül össze, az országos választmány pedig május 13-án hozza meg a végleges döntést az ügyben.
A szóvivő úgy számolt: a KDNP elvileg a harmadik legnagyobb frakciót alakíthatná a parlamentben, 22 taggal, persze ez a képviselők egyéni döntésétől is függne. Ha ez így lesz a Fidesz frakció létszáma 142-re csökken, hiszen pillanatnyilag 164 képviselője van a pártnak. Ez persze még változhat annak függvényében is, hogy a külföldi szavazatok miatt még eldöntetlen helyeken melyik párt jelöltje fut be.
A KDNP szóvivője 12 év után tér vissza újra a parlamentbe, amelyben – mint mondta – az Antall József-i gondolkodásmódot követné. (MTI - VGO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.