A megrökönyödött fideszes polgármesternek jók a kapcsolatai a kormánnyal
"A szocialista kormány szakembereivel mindig jó volt a kapcsolatom, s az önkormányzati munkában sohasem a pártszimpátia döntött. Ezért is rökönyödtem meg, amikor a választási kampányban korábban nem tapasztalt, megdöbbentő kijelentéseket hallottam" – mondta Kovács Sándor, Géberjén fideszes polgármestere, aki felvette Veres János pénzügyminiszter polgármestereknek tartott beszédét, majd továbbította a sajtónak. Kovács szerint a miniszter megfenyegette a választókat, mondván: egyes települések a választási eredménytől függően kapnak majd támogatást. Veres a fenyegetés vádját visszautasította. Szerinte azt kell mérlegelni, hogy ki tudja hatékonyan képviselni az érdekeket, és ki az, aki csak beszél. (Magyar Hírlap)


