A miniszterelnökön múlik minden
Nem a kormánynak adnék tippeket, hanem a miniszterelnöknek. Az ő elszántságán, felkészültségén és társadalmi támogatottságán múlik ugyanis minden. Tehát az új kormányfőnek sorolnám a szükséges lépéseket. Aztán ő majd intézze el a kabinetjével, ha úgy gondolja, akad megszívlelendő tanács az alábbiakban.
1. Az Országos Érdekegyeztető Tanács összehívása. Fontos, hogy a társadalmi partnerek tudják, mit és milyen ütemezésben akar a kormány megvalósítani, s hogy miben kér támogatást.
2. Gazdasági fejlesztőbizottság létrehozása a miniszterelnök vezetésével. Cél: a minisztériumoknál és a különböző költségvetési fejezeteknél lévő források összevonása és szinkronizálása az innovációs forrásokkal. Ágazati és térségi fejlesztési tervek koordinálása.
3. A szakmunkásképzés és a felsőoktatás gyakorlatorientált átalakítása, fejlesztése. Enélkül a munkaerőpiac és a képzés soha nem kerül szinkronba.
4. Nyugati pénzintézetek tájékoztatása roadshow formájában az ország kibontakozási stratégiájáról.
5. Költségvetési reformbizottság létrehozása, hogy ajánlásokat tegyen a kormánynak a költségvetési hiány csökkentésére.
6. A konvergenciaprogram újrafogalmazása.
7. Az önkormányzati rendszer megreformálásához szükséges anyagok kidolgozása és parlamenti elfogadtatása.
8. A többpillérű társadalombiztosítási rendszer összekapcsolása az egészségügyi reformmal.
9. Kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő képességének javítása.
10. Az OÉT, a parlamenti pártok és a társadalmi szervezetek részvételével társadalmi megegyezési terv előkészítése. Cél: teljes körű társadalmi megállapodás.
Egy dolog biztos: az új kormánynak szakítania kell a korábbi lavírozó politikával, és határozott reformlépésekkel az országot egy fenntartható növekedési pályára kell állítania.
A szerző a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, nagyvállalkozó


