BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A táncélet világnagyságai

Rendkívül sikeres és fontos előadás-sorozat végét jelenti a belga NeedCompany tegnapi és ma esti fellépése a Trafóban: a flamand szezon utolsó gyöngyszemeként láthatjuk a társulatot, mégpedig újra, hiszen két évaddal korábban már felléptek ugyanitt. Most az Izabella szobája című produkciót mutatja be a húsz éve a világot járó csapat, amely a táncot, a színházat, a filmet ötvözi előadásaiban.

A most Budapesten látható darab a 2004-es avignoni fesztivál egyik legnagyobb sikere volt: a NeedCompany vezető színésze, Viviane de Muynck korosodó, magányos vak nő emlékezéseire fűzi föl az előadást. Élettörténete átível a 20. századon.

A világhírű együttes budapesti fellépésére 1500 forintba kerülnek a jegyek, diákok 1100 forintért vásárolhatnak belépőt. Mint a Trafó igazgatója, Szabó György lapunknak elmondta: a világhírű együttes Budapestről a ljubljanai fesztiválra utazik; egyébként hozzánk a szokásosnál jóval alacsonyabb fellépési díjért is eljönnek, mert örömmel mutatják be művészetüket az itteni közönség előtt, a Trafóban.

Világnagyságokban nem lesz hiány mostanában a magyar színpadokon: a tegnap kezdődött 6. Táncfórum keretében érkezik a Fesztivál Színházba a műfajteremtő Merce Cunningham táncegyüttese az Egyesült Államokból. A modern tánc korszakalkotó mestere mindig is az emberi mozdulatot állította művei középpontjába, és a nevével fémjelzett Cunningham-technikát ma már világszerte alaptananyagként oktatják a fiatal táncművészeknek. A ma is aktív művész 1935-ben lett Martha Graham együttesének szólistája, tíz évvel később maga is koreografálni kezdett. Merce Cunningham a kezdetektől fogva együtt dolgozott a kortárs komolyzene egyik legnagyobb alakjának számító John Cage zeneszerzővel. Együttműködésük eredménye: zene a fülnek és lélegzetelállító látvány a szemnek.

A Cunningham-társulat Budapesten a 6. Táncfórum keretében lép fel. A rendezvény a tánc világnapja előtt tiszteleg új bemutatókkal, és az évad ígéretes előadásaival a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában, valamint a budai várban található Nemzeti Táncszínházban. A program keretében fellép például Tavaszi áldozat című produkciójával a Győri Balett, a gyerekeket a Budapest Táncszínház Alice Csodaországban-, valamint a Budapest Táncegyüttes Csipkerózsika-előadása várja. A tánc világnapján ünnepi műsorral mutatkozik be a Debreceni Balett és a Pécsi Balett. A szombat esti gálán adják át a Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjait, köztük az életműdíjat, az évad legjobb férfi, illetve női táncosának járó elismerést, valamint A táncművészetért kitüntetést.

A Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója, Török Jolán szerint csak úgy nyílt mód megrendezni a Táncfórumot, hogy sikeresnek bizonyult pályázatuk a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nagyrendezvényekre elkülönített keretéhez. Török Jolán úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a 15 milliós pályázati támogatás mellett mintegy 6,8 millió forintos jegybevételre számítanak a május 5-ig tartó fesztiválon.

Merce Cunningham társulatának vendégjátékát az Egyesült Államok nagykövetsége is támogatta több mint kétmillió forinttal, a fesztivál 30 milliós költségvetésének fennmaradó részét azonban a Nemzeti Táncszínház büdzséjéből kell kigazdálkodni.

Az amerikai vendégjátékra 5500 a legolcsóbb, 8000 a legdrágább jegy, de – mint a Táncfórum összes, Fesztivál Színházban tartott előadására – 1200 forintért lehet jegyet váltani arra a száz székre, ahonnan csak a színpad fele látható. A fesztivál többi programjára 650–2500 forint közötti kategóriákban lehet belépőt váltani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.