BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egységes informatikai szakrendelés

A Debreceni Városi Egészségügyi Szolgálatnál (DVESZ) a közelmúltban valósult meg a medikai és gazdasági rendszer teljes körű integrációja. Ennek egyik eleme a város 150 szakrendelőjének anyagrendelését kezelő webalapú beszerzési rendszer, a „webáruház”. Az együttműködés során a DVESZ-ben működő Meditcom medikai rendszeréhez illesztette a HostLogic a SAP gazdasági rendszerét és egyedi fejlesztésű webáruházát.

Több mint egymillió beteget lát el a DVESZ Kht.-t évente, ezzel az ország egyik legnagyobb járóbeteg-intézménye. Elődje DOS-alapú informatikai rendszert használt mintegy 100 munkaállomáson, 26 telephelyen, amelyek elszigetelt adatállományokkal dolgoztak, s közöttük semmilyen kommunikáció nem volt.

A fejlesztések első lépéseként olyan munkaállomásokat telepítettek, amelyek alkalmasak voltak a kettős rendszer indítására, s párhuzamosan a telephelyeket interneten keresztül virtuális magánhálózatba kötötték. A második lépésben a DOS-os alkalmazások lecserélése következett, ennek során a Meditcom windowsos alkalmazását vezette be az intézmény. Telephelyről telephelyre haladva ez a folyamat jelenleg is tart. A Meditcom mellett az döntött, hogy ez az egyetlen olyan medikaiszoftver-rendszer, amely háromrétegű alkalmazásként működik majd a jövőben, és lehetővé teszi az ilyen és hasonló integrációkat. A szolgálat ugyanis olyan egységes medikai rendszert kíván bevezetni, amely maximálisan ki tudja elégíteni a jelenlegi és a jövőbeni orvos-szakmai igényeket, megfelel a hatékony üzemeltetési kritériumoknak, valamint biztosítani tudja, hogy a 26 telephelyes megosztottság miatti kényszerű párhuzamos működés ne zavarja meg a gazdálkodást, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral való elszámolásokat, jelentéseket.

Az új rendszer tökéletes párosnak bizonyult. Sikerült az egészségügyi intézmény üzemi méretének megfelelő SAP-alkalmazást egy olyan medikai rendszerrel integrálni, amely hazánkban egyedülálló módon valósítja meg az integrált webalapú működést. A megoldás azért példaértékű, mert az SAP robusztus és költséges nagyvállalati szoftvercsomagjai mellett ez az első olyan medikai és gazdasági rendszer-integráció, amely hozzáférhetővé válik a kisebb, illetve közepes egészségügyi intézmények számára.

A DVESZ-ben a Meditcom ambuláns betegfelvételi és járóbeteg-rendelési informatikai modulja működik. Biztosítja a betegek személyi, valamint az anamnesztikus adatok felvételét, a járóbeteg-ellátás során pedig tárolja az egyes megjelenések kapcsán felmerült összes információt. A betegfelvételnek több módja is biztosított. A központi kartonozóval együttműködve az ambulancia saját beteglistáján látja a beteget, csak a megjelenési adatok rögzítésére van szükség.

A kartonozóval együtt működik a bankfiókok ügyfélhívó rendszeréhez hasonló számkijelzős behívó rendszer, amely véletlenszerű sorszámozással ad belépőszámot, így az adott szakorvos dönti el az eset súlyosságát mérlegelve, hogy milyen sorrendben hívja be a betegeket. A rendelésekre telefonos előjegyzésen keresztül is be lehet jelentkezni.

A beteg ellátása során az adminisztráció úgynevezett betegkarton alapján történik. Ez lényegében egy munkafolyamat, amely alapján a felhasználó lépésről lépésre rögzíti az ellátáshoz kapcsolódó adatokat.

A beteg korábbi megjelenése és az arra vonatkozó ápolási adatok gyorsan, egyszerűen visszakereshetők, nyomtathatók. A programból a beteg előjegyezhető diagnosztikai vagy kontrollvizsgálatra, illetve konzíliumra. Az ellátás során az eseteket diagnózis vagy elvégzett vizsgálatok szerinti besorolási rendszerrel lehet osztályozni. A program a beteg elbocsátásakor figyelmezteti a felhasználót, ha az OEP-jelentés követelményeinek megfelelő adatokat nem rögzítették. A hibás tételeket egy listán jeleníti meg, ennek segítségével a hibák egyszerűen és gyorsan javíthatók. Az egymástól elszigetelten működő informatikai rendszerek (beszerzés, eszköznyilvántartás stb.) már nem tudták kielégíteni a DVESZ egyre növekvő igényeit, a kézi rögzítések és a többszöri adatátvitel nemcsak nehézkessé tette a napi munkát, de a különböző rendszerekből sem lehetett a szükséges információkat kinyerni. Ezért választotta az intézmény a HostLogic által telepített SAP Business One vállalatirányítási rendszert, ennek révén átláthatóbbak, kontrollálhatóbbak, tervezhetőbbek az üzleti folyamatok, rugalmas, hatékony és könnyen kezelhető a felhasználók számára.

Minden orvosszakmai döntésnek gazdasági vonzata van, s ez különösen igaz a DVESZ-re, ahol 26 telephelyen egymással párhuzamosan több mint száz szakrendelés folyik. Egy ilyen széles és széttagolt rendszert nem lehet egyetlen központból teljes mélységében irányítani, átlátni. Nagyfokú decentralizációra és az ehhez kapcsolódó érdekeltségi rendszerre van szükség azzal a biztonságérzettel megtetézve, hogy a menedzsment minden lényeges információról a kontrolling- és a vezetői információs rendszeren keresztül értesül. A gazdasági szisztéma bevételi oldalának forrás adatait a medikai rendszer szolgáltatja.

A decentralizáció mellett a szolgálat eljutott oda, hogy fel tudja számolni a követhetetlen papíralapú igénylési folyamatot. A szükséges anyagokat minden ambulancia a beszállítói cikkeket tartalmazó intranetes „webáruházából” tudja megrendelni, amelyről a gazdasági szolgálat azonnal értesül. Ők az ellenőrzési/engedélyezési eljárások lefolytatása után az igényeket öszszeállítják. A kiszállítás visszaigazolása szintén elektronikus úton történik. Ez persze eddig még semmi újat nem tartalmaz. De hogy az érdekeltségi viszonyok összhangban legyenek a decentralizációval, a rendelésekhez virtuális folyószámlákat rendeltek, így mindenki azonnal tisztában van a bevételeivel és kiadásaival ugyanúgy, mint a háztartása kapcsán a saját lakossági folyószámláján. Természetesen itt nem a fizetés jelenti a bevételt, hanem a teljesítményhez kapcsolódó OEP-bevétel, de itt is lehet tartalékokat képezni, és lehet költeni is a megtakarításokat.

A tervezhetőségnek már nemcsak a vezetés szintjére korlátozott absztrakciónak kell maradni, hanem a mindennapokban folyó napi rutinná kell válnia.

A vezetés különböző szintje ezeknek a „folyószámláknak” különböző nézeteire és felbontásaira tart igényt változó gyakorisággal. Ez a helyzet megadja azt a biztonságérzetet, hogy egy rossz folyamat elszabadulása esetén időben be tudnak avatkozni, még mielőtt visszafordíthatatlan események történnének. Mindezt úgy tudja elérni, hogy nem kötnek le óriási erőforrásokat az ellenőrzés és elemzés folyamatai.

A Meditcom háromrétegűvé váló medikai rendszerének technológiai adottságait kihasználva szeretné az intézmény, ha a jövőben a mobiltechnológia kínálta szolgáltatások is elérhetővé válnának a felhasználó intézményben mind az orvosok, mind a betegek számára. Ezen túlmenően az ellátási protokollok alapján működő munkafolyamatokra épülő tevékenységet szeretné az informatikai rendszerben követhető módon megvalósítani, erre szintén lehetőséget biztosít ez a technológia.


A szerző a DVESZ ügyvezető igazgatója

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.