BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Elviselhetetlen a magatartásod, veszélyezteted a demokráciát"

Roszik Gábor gödöllői lelkész, az MDF alapító tagja nyílt levelet írt Gémesi György polgármesternek, a Fidesz és z az MDF közös képviselőjelöltjének.

"Kedves Gyuri!

Több mint tizenhat évvel ezelőtt - erre még sokan emlékeznek -, nyílt levelet írtam Cservenka Ferencnének, Pest megye 4. sz. választókörzet akkori kommunista országgyűlési képviselőjének, mert már elviselhetetlen volt a diktatúra nyomása, a nép félrevezetése, a képviselő aszszony (és pártja) hatalmi mámora.

Nem sokkal később én lettem "helyette" az országgyűlési képviselő, az első szabadon választott és ellenzéki képviselő 1989-ben (!) 1990-ben újabb négy évre megválasztottak, sőt 1990-1993 között az MDF országos elnökségének is tagja voltam.

Hozzásegítettelek a polgármesteri székhez, politikai előmeneteledet egyengettem, és nem gondoltam, hogy egyszer nyílt levelet írok Neked is. Mert elviselhetetlen a magatartásod, s most te veszélyezteted a demokráciát. Egy ilyen levél megírása régóta érlelődik bennem, és most jött el az ideje. Amióta megjelentél a politikai színtéren, tevékenységed során rengeteg viszály és meghasonlás keletkezett. 1989-ben, amikor beléptél az MDF-be, rövidesen a párt legalább öt részre szakadt, sokan miattad mentek szanaszét. 1990-ben, mikor először polgármester lettél, már az első testületi ülésen sikerült úgy megosztanod a helyi képviselőket, hogy ez a szembenállás mind a mai napig tart! Megosztott az egész város! Tizenkét éve hátráltatod a kastély rendbehozatalát, Gödöllő városának fejlődését! 1996-ban oroszlánrészed volt az MDF kettéhasadásában is, tíz évig tartott a sebek begyógyulása, s annak folyamata, hogy az MDF ismét visszanyerte egységét, tekintélyét, s elfoglalta helyét a politikai színtér azon részén - amely üresen állt, s lett belőle egy korszerű, európai, hiteles konzervatív párt. Ma az egyetlen Magyarországon! S ez a párt - bár tíz éve nem vagyok tagja -, ország-világ felé boldogan kiáltom: végtelen örömömre 2006-ban is parlamenti párt lett. Ez lehetőséget teremt számára, hogy megerősödjön, s azzal a józan és bölcs politikával, amelyet Dávid Ibolya képvisel, hosszú évtizedekre legyen a Haza javára. S éppen emiatt írok most Neked!

Megdöbbentő számomra mostani viselkedésed, amivel már átléptél minden határt, hiszen az MDF-et olyan verembe szeretnéd vezetni, mely könnyen a vesztét okozza. Mint okozta a Kisgazdapártnak, KDNP-nek.

Úgy látom, ez Téged nem érdekel, hiszen egyéni érdekeid - s régóta csak ez fontos Neked - azt diktálják, hogy a Fidesz kebelezze be a Magyar Demokrata Fórumot. S akkor lehetnél miniszter, vagy a Ház alelnöke, de legalább államtitkár, de ezt nem kívánom Neked, főként pedig magunknak!

Azt kívánom és kérem, hagyd békén a Demokrata Fórumot, lépj át a Fideszbe, ott még van mit megosztani. De ezt nem kívánom nekik sem.

Gondolhatod, nem Rád szavaztam az első fordulóban. A másodikban sem fogok.

Üdvözöl:

Roszik Gábor

Gödöllő, 2006. április 15." (Népszabadság)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.