Fábry "viccel": lesavazná Dávidot
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője sajtótájékozatóján azt mondta: a tegnapi rágalmazó sms-kampány – amely Dávid Ibolyát, családját, és az egész pártot lejáratja – után újabb támadás érte az MDF-et. Dávid Ibolya ezért az ORTT-hez, valamint a testület panaszbizottságához és a tévécsatorna programigazgatójához fordult. Herényi szerint elfogadhatatlan, hogy valaki azt mondja: aki nem szavaz, azt le kell savazni, fizikailag meg kell semmisíteni. Ők szeretik a viccet, de a fizikai megsemmisítés nem vicc – tette hozzá a frakcióvezető. Az RTL Klub Esti Showder című műsorának beharangozójában ugyanis elhangzik:„Zöld erdőben jártam, ibolyát találtam, nem akart szavazni, le kéne savazni.” Ez a poén többször is lement, és a honlapon is elérhető. Herényi reméli, hogy a normális Magyarország kiveti magából azokat, akik ennek a választásnak a hangulatát igyekeznek rossz irányba vinni. Lapunk megkereste Kolosi Pétert, az RTL Klub programigazgatóját, de a vezető állítólag még nem kapta meg Dávid Ibolya levelét. Ebben az iratban az MDF elnöke leszögezi: az említett vers nyilvánvaló címzettje ő, a végén elhangzó felszólítás pedig túlmegy azon a határon, amit közszereplőként eltűrni köteles. (MTI)


