BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány feltételei a miniszterelnöki posztra

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MTV Az Este című műsorának nyilatkozva elmondta, hogy az EU-nak szeptemberben benyújtandó konvergenciaprogram fogja képezni a következő évi költségvetés gerincét.
A kormányfő hozzátette, hogy csak akkor hajlandó elvállalni minisztrelnöki posztot, ha a koalíciós pártok vezetői, képviselői aláírják a kormány által kidolgozott törvénytervezeteket, amelyeket a kabinet eskütételét követő napon terjeszt elő.
"Ha ez nem megy, ha nem tudunk megállapodni sok fontos dologról, egy átfogó államreform legfontosabb pilléreiről, akkor mást kell találni. Én az országot jobbá akarom tenni, meg akarom változtatni. Őszintén szólva, csak ez hajt" - hangoztatta Gyurcsány Ferenc. 
A kormányfő azt szeretné, ha a parlament nyáron is dolgozna. "Bárki nyer, nyáron dolgozni kell, az országnak új lendületre van szüksége. Ehhez lendülethez a muníciót, a mondanivalót oda fogom tenni a parlament asztalára az eskütételemet követő második napon. Ehhez egy hathetes intenzív munka kell, július végéig, augusztus elejéig" - vázolta terveit Gyurcsány.
A miniszterelnök átfogó csomagot ígért "a korrupció gyanújával sokkal kevésbé hírbe hozható ország" megteremtésére is. (VGO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.