Gyurcsány szerint túl könnyen fasisztázik a baloldal
A miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjúban elmondta, hogy szerinte a Fidesz szavazóbázisa csupa tagadásból építkezik.
"Benne van a nemzetietlenség vádja, a kozmopolitizmus elutasítása, az - akár hiteles - antikommunizmus, és benne vannak személyes családi sorsok, meg valami abból a jobboldali, kispolgári, keresztény, agrárius világból, ami nemzedékről nemzedékre hagyományozódik, és nemet mond a modernizációra" - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő szerint azonban a baloldalnak is van egy stratégiai hibája: "az, hogy a jobboldalra monolitikus egységként tekint, és nagyon könnyen fasisztázik. Bár meszsze nem annyira explicit módon, mint odaát, de a baloldalban is van hajlam arra, hogy elvitassa a jobboldal demokratikus legitimitását, a modern konzervativizmus erős világmagyarázó erejét és programadó képességét. A szociálliberálisoknak ez a hibája paradox módon sok olyan embert is a másik oldalon tart, aki egyébként nyilvánvalóan nem ért egyet azzal az identitással, amivel megvádoltatott."
Gyurcsány szerint ezzel szembe kell nézni, és a jövőben változtatni kell rajta. (Népszabadság)


