BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Herényi: Ők jelöltek, mi elfogadtuk

Az MDF országos listája első 15 helyéből ötre a Tisztelet Társasága delegálhatott jelölteket, akiknek személyét az MDF elfogadta - közölte Herényi Károly. A frakcióvezető a Heti Válasz csütörtökön megjelenő, kedden nyilvánosságra kerülő cikkére reagált.
A Heti Válasz által a sajtó rendelkezésére bocsátott cikkrészlet szerint az MDF első fordulós választási szerepléséhez "nem kevés köze volt Leisztinger Tamás szocialista-közeli milliárdos üzleti köreinek, valamint Schmuck Andornak, a baloldal korábbi fenegyerekének".
A cikkíró szerint a listán szereplő három, Tisztelet Társasága által delegált jelölt kötődik Leisztinger Tamáshoz. Herényi Károly kifejtette: a megállapodás értelmében a jelölés joga a Tisztelet Társaságát illette, az MDF nem élt a vétójogával. "Nem találtunk olyan tényezőt, amely ettől a lehetőségtől megfosztotta volna őket" - tette hozzá.
Az országos listán a társaság tagjai a 9., a 10., a 11., a 13. és a 14. helyet kapták. Herényi Károly előző napi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, arra számítanak, hogy az MDF-nek 12-13 képviselője lesz a parlamentben. Területi listáról az országgyűlési választások első fordulójában az MDF 2 mandátumhoz jutott.
"A lényeg az, hogy ez a társaság egységes legyen, azonos értékrend alapján, a konzervativizmust komolyan véve folytassa a következő négy esztendőben az MDF politikáját" - mondta a frakcióvezető az új parlamentben megalakuló képviselőcsoportra utalva. A tájékoztatón egy újságíró felvetette, hogy az egységre mi a biztosíték, hiszen az első 15-ből öt helyen a közvélemény számára gyakorlatilag ismeretlen Tisztelet Társaságának tagjai állnak. Az MDF frakcióvezetője szerint a Tisztelet Társaságának egy tagja kerül be biztosan a frakcióba.
Hozzátette: "én őt ismerem, és én érte garanciát vállalok, hogy ő azt az értékrendet - hiszen ez feltétele volt a jelöltségnek, hogy ezt az értékrendet vállalja - betartásért én fogok felelni". (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.