Időben kiszűrhető a vesebaj
Dialízisközpontot irányító nefrológusként szerzett mindennapi tapasztalataim alapján megerősíthetem, hogy hazánkban mind súlyosabb gondot okoz a vesebetegségek szűrésének és megelőzésének hiányossága
Természetes, hogy egy súlyos népegészségügyi probléma nem oldható meg kampányokkal, de a média által felerősített üzenet talán képes a figyelmet a megoldásra váró feladatokra irányítani. Nem véletlenül javasolta a Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete a közelmúltban, hogy minden év márciusának második csütörtöke legyen a vese világnapja. Felhívásukban hangsúlyozták, hogy a becslések szerint 2015-re a világon 36 millió embernek lesz krónikus vesebetegsége, s valószínűleg ezzel arányosan emelkedik a végstádiumba kerülő, dialízisre vagy átültetésre szorulók száma is. Jelenleg világszerte összesen 1,3 millióan részesülnek vesepótló kezelésben és 380 ezren élnek átültetett vesével. A nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint a művesekezelést igénylő betegek száma évente 7-8 százalékkal növekszik.
A hazai vesebetegek valós létszámát tekintve megalapozott becslésekre sem hagyatkozhatunk, de azt egy széles körű vizsgálatból tudjuk, hogy például Dániában a lakosság 5-7 százaléka érintett. Ennek alapján joggal feltételezhető, hogy az arány Magyarországon sem alacsonyabb, így jóval félmillió fölöttire tehető a vesebetegség által komolyan veszélyeztetettek száma. Jelenleg Magyarországon 4500 vesebeteg részesül dialíziskezelésben és 1364-en élnek transzplantált vesével. Arról viszont nem állnak rendelkezésre adatok, hogy rajtuk kívül hányan és mikor jutnak el abba a stádiumba, amikor már csak a vesepótlás jelenthet megoldást.
Sajnos nem elég köztudott, hogy a legtöbb vesebetegség alattomosan, gyakran teljesen tünetmentesen és fájdalmat nem okozva támad. A rendkívül súlyos következmények, a viszszafordíthatatlan állapot kialakulásának megelőzéséhez egyetlen lehetőség a veszély időbeni felismerése és a szakorvosi kezelés megkezdése. A vese világnapja alkalmából kiadott felhívásukban a magyar szakemberek is hangsúlyozták, hogy egyszerű vizsgálatokkal ellenőrizhető a vese működése, a korai, még „tünetmentes időszakban is” kideríthető a fennálló vesebetegség, és számos korszerű lehetőség kínálkozik a kezelésre, illetve gyógyításra. A megelőzésben és a korai felismerésben kiemelkedő jelentősége van a háziorvosok által végzett szűrővizsgálatnak, egészségnevelő, kockázatcsökkentő és gyógyító tevékenységének, erre építhet a vesegyógyászati szakellátás és gondozás.
Az egészségügyi miniszter felkérésének eleget téve, a népegészségügyi program prevenciós céljainak jegyében a legnagyobb hazai dialízisszolgáltató, a Fresenius Medical Care az Országos Alapellátási Intézettel együttműködve március végén két hónapos vesebetegség-szűrő akciót indított Baranya megyében, kiemelten a többszörösen hátrányos helyzetben lévő ormánsági kistérségben. Két – a területen szintén érdekelt – nemzetközi nagyvállalatot is sikerült támogatóként megnyerni, s így a feladatot vállaló háziorvosok és nővérek közreműködésével vizeletcsíkkal végzett önellenőrzésre nyílik módja a 20 éven felüli, eddig gondozásba nem vett lakosságnak. A körzetekbe már eljutott az a mobil szett, amelyben minden szükséges felszerelés megtalálható a vizeletből kimutatható és esetleges rendellenességre utaló cukor, vér és fehérje ellenőrzésére, a vérnyomás és testsúlyadatok mérésére. A csupán pár percet igénylő vizsgálat megállapításait az érintettek beleegyező nyilatkozata alapján rögzítik, és a pozitív eredményt mutató esetekben gondoskodnak a további kivizsgálásról, illetve a szükségessé váló kezelés megkezdéséről. Az életmód-tanácsadással is kiegészülő akcióról szeptemberben összefoglaló tanulmány készül, ennek alapján valószínűleg általánosabb érvényű népegészségügyi következtetések is levonhatók lesznek.
A szerző az FMC Pécsi Dialízis Központ orvosigazgatója


