Kövessék a vállalati példát!
A hazai és a New York-i tőzsdén is jegyzett cég vezetőjeként munkám során rendszeresen találkozom a nemzetközi elemzőkkel és alapkezelőkkel, s úgy látom, elismerik, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, sok tekintetben még jobban is, mint a hozzánk hasonló országok. A hazai vállalatok által az elmúlt 15 évben megtett út eredménye a magas termelékenység, a korszerű termelőeszközök, a fejlett munkakultúra.
Találkozóim során ugyanakkor felvetik a közszféra gyenge, már-már tragikus helyzetét is. Nem csupán a költségvetési hiányra vagy az állami pénzügyek egyensúlytalanságára utalnak, hanem – legalább ilyen hangsúllyal – a közszolgáltatásokra, a közösségi szolgáltatások alacsony színvonalára. Ma már ez gátja a reálgazdaság további fejlődésének. Ezért ennek a feladatnak a mielőbbi megoldására kellene koncentrálnia erőforrásait a kormánynak:
1. A közszférát a hazai vállalatoknál már jól bevált gyakorlatot követve kell megreformálni.
2. Legyen az államháztartás olyan kiegyensúlyozott, mint a legjobb vállalataink pénzügyei.
3. Fel kell zárkóztatni a közszféra teljesítményét, hatékonyságát arra a szintre, amelyet vállalataink már elértek.
4. Működjenek a közszféra szervezetei olyan elvek, módszerek alapján, mint amilyeneket sok helyen a gazdasági szférában megszoktunk.
5. A közszféra dolgozóival szemben ugyanolyan követelményeket kell támasztani, mint a vállalatoknál hasonló munkát végző alkalmazottainál.
6. A közszférában is alakuljon ki a cégeknél már sok helyen tapasztalható szolgáltatói mentalitás.
7. A közszféra hatékonyságnövelése révén felszabaduló erőforrások visszaáramoltatásával kell biztosítani a további fejlődést.
8. Égetően szükség van az egészségügy teljes reformjára.
9. Különös figyelmet kell fordítani a szakképzésre.
10. Meg kell újítani a közigazgatás rendszerét.
Tehát a kormányra hatalmas feladat vár. Négy év alatt végig kell járni az átalakulás megpróbáltatásokkal teli útját, amelyet az üzleti szektor az elmúlt 15 év alatt már megtett.
A szerző a Magyar Telekom Rt. elnök-vezérigazgatója


