Kuncze magyarázza a "bizonyítványát"
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a Magyar Hírlapnak nyilatkozva elmondta, hogy miben látja annak okát, hogy négy éve még 26 százalékot kapott az első fordúlóban, míg most csak 19-et.
"Négy éve 11 ezer szavazatot kaptam, most kilencezernél kevesebbet. Alacsonyabb részvételnél, bár az én visszaesésem arányában nagyobb volt. Én voltam a céltábla, az MSZP-s és a fideszes vetélytársaim csak rám lőttek. Immár csak a Fidesz teszi ezt. Megy körbe egy SMS Gyurcsány Ferenc aláírásával, küldője arra kéri a választókat, hogy miután az MSZP visszalépett, ne menjenek szavazni. Azt is terjesztik, mivel listáról már az MSZP-s Varjú László és én is a parlament tagjai lettünk, szavazzanak a Fidesz jelöltjére, hogy a térségnek több képviselője legyen. Ez a választási szabályok direkt megsértése" - vélte a pártelnök. (Magyar Hírlap)


