Kuncze négy liberális sarokpontot ajánl az MSZP-nek
A liberálisok a gazdaságpolitikára, az egészségügy átalakítására, az oktatási reform folytatására vonatkozó, valamint a szociálpolitika területét érintő elképzeléseiket ajánlják a koalíciós partner figyelmébe a csütörtök-pénteki, balatonőszödi tárgyalásokon - jelentette be az SZDSZ elnöke. „Négy területet emeltünk ki, amelyekről egyértelműen azt gondoljuk, hogy a liberális javaslatot kell ajánlanunk elfogadásra, ezek azok a liberális sarokpontok, amely esetében meggyőződésünk, hogy ezeket a kormányprogramnak tartalmaznia kell majd” – fogalmazott Kuncze Gábor. A párt gazdaságpolitikai javaslata 2009-től bevezetendő egykulcsos adó, amely egyszerűbb, igazságosabb, versenyképesebb adórendszert eredményezne. 2008-ig meg kell teremteni az euró bevezetésének feltételeit is, és folytatnák a privatizációt is - ésszerű keretek között. Az SZDSZ kevesebb minisztériumot (10), kisebb önkormányzati rendszert javasol.
Az egészségügyet a liberálisok többiztosítós rendszerben képzelik el, amely szerintük a hálapénzt is megszüntetné.
Furcsálnák, ha a legreformszemléletűbb kormány, ahogy Gyurcsány fogalmazott tegnap, pont az oktatás területén ne hajtana végre gyökeres változásokat. (Mellesleg egyes szabaddemokraták azt is megjegyezték, hogy az oktatás volt az egyetlen terület az elmúlt ciklusban, ahol valódi reformok indultak el.) Az oktatásban egyébként a diákok számára versenyképes tudás megszerzését kell biztosítani, meg kell szüntetni a szegregációt és a kistelepülési iskolákban tanulók hátrányos helyzetét - mondta Kuncze Gábor.
Szociálpolitikában pedig a rászorultság elvét erősítené az SZDSZ: a mindenkinek alanyi jogon járó támogatás helyett csak a valóban rászorulókat kéne segíteni, lehetőség szerint akár több pénzzel.
Mindezen elképzelések több ponton ütköznek a szocialisták terveivel. Az MSZP ugyanis nem tartja igazságosnak az egykulcsos adót, nem akar egyelőre több biztosítót az egészségügyben, 12 minisztériumban gondolkodik, megőrizné a kistelepülések iskoláit, és valószínűleg bizonyos szociális juttatásokat alanyi jogon biztosítana mindenkinek.
Mindenesetre, ha minden kérésük teljesülne, a liberálisok négy tárcával képviseltetnék magukat egy legfeljebb 12 fős kormányban. Ez kevéssé valószínű, mint ahogy az is, hogy minden javaslatuk meghallgatásra talál majd, de bejelentésük induló tárgyalási pozíciónak biztosan ambíciózus. (FigyelőNet - VGO)


