BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Nemzet: Öngól volt az Orbán körüli személyi kultusz

Őszinte és mély önvizsgálatot ajánlott a Fidesznek a Magyar Nemzet publicistája a lap keddi számában megjelent teljes oldalas írásában. "A mostani, kritikus helyzetben nem siralomra van szükség, hanem egy őszinte és mély önvizsgálatra, mert ennek a további halogatása beláthatatlan következményekkel járhat" – írta Tihanyi Örs, aki már a választások első fordulója után a Fidesz várható vereségére való felkészülést javasolta olvasóinak ugyanezen lap hasábjain. A második forduló egyértelmű vereséget hozott – állapította meg a szerző, aki szerint önbecsapással érne fel, ha a Fidesz vezetői külső tényezőkre hárítanák az elszenvedett vereséget.
"A Fidesz elnökének személye körül kialakuló kultusz, a polgári körök némelyikének megnyilvánulásai, valamint néhány jobboldali politikus és közszereplő kijelentései megannyi öngólként folyamatosan növelték a kormánypártok törzsszavazóinak aktivitását" – állapította meg a publicista, aki szerint a pártelnök személyes karizmája és vezetői képességei hiába tartották negyven százalék felett a Fidesz támogatottságát, ha közben a szakadékok is tovább mélyültek a széles szövetségi rendszerré kiépülő párt körül.
Tihanyi Örs azt a reményét fogalmazta meg, hogy a mostani eredmények láttán remélhetőleg Orbán Viktor is elismeri: jobban kellett volna figyelnie "a vészmadarak" tanácsaira, és "maga mellett kevesebb olyan politikai udvaroncot kellett volna felsorakoztatnia, akik némelyike nem volt többre képes, mint hogy szakrális-misztikus jelképekbe csomagolva zengjen dicshimnuszokat a pártelnök (és semmiképpen nem ''vezénylő tábornok úr'')nagyságáról".
A publicista annak a véleményének adott hangot, hogy a választások előtti hónapokban már szinte csak rossz személyi döntések születtek, amelynek megkoronázása Mikola István miniszterelnök-helyettessé jelölése volt. A volt egészségügyi miniszter ideális bűnbak lehetne, de ő csak március közepén lépett színre – írta a szerző, aki arra is felhívta a figyelmet: "a polgári oldal minden szereplőjének meg kellene értenie, mi a különbség a bátor szókimondás és a felelőtlen handabandázás között". (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.