BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Molnár: nem a nulláról indulunk

Számos olyan pont van, amiben össze lehet illeszteni a két párt egészségügyi programját - mondta az SZDSZ egészségügyi miniszterjelöltje az MTI-nek adott nyilatkozatában. Molnár Lajos szerint ilyen a legfontosabb alapelvek döntő többsége. Példaként említette a szolidaritást és a kockázatközösség felbonthatatlanságát. Az egészségpolitikus úgy fogalmazott, hogy a társadalom, a betegek sorsára ezeknek az alapelveknek a megléte hat, és ha ehhez hozzáteszik, hogy a betegek pénzével való elszámolást garantáló rendszer kell, akkor ebben is mindenki egyetért. A politikus igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az erről történő megállapodás feltételezi-e a reformot.
Molnár Lajos elmondta, hogy éppen ez utóbbi az egyik legfőbb eltérés a két párt között, a másik pedig a biztosítási rendszer technikája. Arra a felvetésre, hogy lehet-e a részletekről való megállapodás nélkül kormányprogramot elfogadni, közölte: a kormányprogramban nem lehetnek üres lapok. Hozzátette: azt senki nem vitatja, hogy az egészségüggyel muszáj tenni valamit.
Álláspontja szerint azért lesz a legnagyobb vita az egészségügy kérdésében, mert a liberálisok gyors reformban gondolkodnak, míg mások szerint előbb a mostani rendszert kell közelíteni az elképzelésekhez.
"Minden ésszerű kompromisszumban benne vagyunk, abban nem vagyunk benne, hogy ne történjen egy jelentős változás, egy jelentős javulás az egészségügyben" - mondta arra a kérdésre, hogy engednének-e a gyors átalakításból. A politikus szerint az ésszerű kompromisszum ilyen esetben az, amit mind a két fél el tud fogadni.
"Minden normálisan működő pártnak az a törekvése, hogy az ő szellemisége érvényesüljön, mi azt szeretnénk, hogy ha a liberális elvek érvényesülnének, és a liberális elveket képviselő személyek képviselnék ezeket az elveket" - mondta.
Arra a kérdésre, hogy a következő két napban mennyi körvonalazódhat az adott szakfejezetből, elmondta: a két párt kompromisszumkészsége és koalíciókötési hajlandósága egyértelmű.
"Miután nem a nulláról indulunk, hanem egyrészt négy év közös kormányzás, gyakorlott politikusok és hozzáértő szakemberek és előkészített anyagok vannak, én úgy gondolom, hogy nagyon nagy munkát lehet elvégezni" - mondta. Hozzátette: nagyon reméli, hogy péntekre a közös kormányprogram fő vonalai megfogalmazódnak. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.