Orbán a vesztes pozíciójából szólt, a koalíciót a siker hangulata uralta
A Political Capital igazgatója elmondta, míg az MSZP-SZDSZ csütörtöki nagygyűlésére a siker hangulata volt jellemző, addig Orbán Viktor egy vesztes pozícióból beszélt. Somogyi Zoltán szerint újdonság volt, hogy a pártelnök a következő években is a Fidesz vezetője kíván maradni. „Ilyet akkor mond valaki, ha fél, hogy elveszíti ezt a pozícióját” – véli a szakértő. Hozzátette: egy energikus Orbán Viktort láttunk csütörtök délután, az eddigi enerválttal szemben. (FigyelőNet)


