Orbán egy keményebb Bokros-csomagot lát
Orbán szerint Magyarország sorsa a választók kezében van, éppen ezért a jobboldalhoz tartozóknak segíteniük kell a szavazókat a jó döntés meghozatalában. El kell mondani azoknak, akik az MSZP-re szavaztak az első választási fordulóban, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van – mondta a pártelnök, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kampánykörútja során Kisvárda előtt Mátészalkán és Baktalórántházán tartott nagygyűlést. A politikus kiemelte: "el kell mondani, hogy az ország jelentős adóssága miatt a valamikori Bokros-csomagnál is nagyobb megszorító intézkedések várhatók". A pártvezető megismételte, hogy amennyiben újra MSZP-SZDSZ kormány alakul a választás második fordulója után "újra nő majd a mostani – szerinte – 450 ezer munkanélküli száma, leértékelődik a forint, elszabadul a villany, a gáz és a gyógyszer ára, eladnak minden, még megmaradt állami vagyont, fizetőssé teszik az egészségügyet, iskolákat, óvodákat zárnak be vidéken". Orbán Viktor ismételten szólt arról, hogy "az ország valós helyzetét az első választási forduló után ismerhette meg az ország a Pénzügyminisztérium jelentéséből". Hangsúlyozta: "kiderült, hogy egy árva peták sincs a kasszában, s nem csak mi, hanem a gyermekeink is úsznak majd az adósságban, mert nem derült ki, hol van a felvett sok száz, ezer milliárd forint kölcsön". Hozzátette: "mindenkinek el kell mondani, pult alatti kormányzás folyik, mint folyt az 1980-as években, s nem tudni, mi is van elrejtve". A Fidesz vezetője szerint, ha az emberek "megtudják az igazságot", annak alapján szavaznak majd a kormányváltásra. Orbán Viktor Kisvárdán beszélt arról is, hogy szerinte a Fidesznek egyedül kell megnyernie a második választási fordulót, miután bármennyire is megtettek mindent, nem sikerült megállapodni az MDF-fel. (MTI)


