BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán elállja az utat

Stumpf István szerint a jobboldal azért vesztett, mert nem mutatott kormányképes alternatívát - hangzott el az MTV Napkelte című műsorában. Ezt mutatja, hogy bár az ellenzék vezetett a közvélemény-kutatásokban, ám ezekből a kutatásokból az is kiderült, hogy az ellenzék munkájával elégedetlenebbek a választók, mint a kormányéval. A jobboldalon új stratégiára van szükség - vélekedett a politológus. Stumpf István szerint a  magyar választójog vastörvénye szerint kell egy szövetséges párt a jobboldalon, amely önálló politikát visz, ugyanakkor lehet koalíciót is kötni vele. Egy párt nagyon nehezen szerez annyi szavazatot, amivel választást tud nyerni.
Lengyel László úgy véli, hogy az egy nagy párt stratégiája a jobboldalon megbukott. Felhívta a figyelmet, hogy egyedülálló a térségben az MSZP és az SZDSZ együttműködése. A volt állampárt utódjával sehol máshol nem működnek együtt ebben a régióban, ráadásul ez az együttműködés már 12 éve tart.
A politológus azt is elmondta, hogy szerinte Orbán Viktornak, pártjának és az országnak is jobbat tenne, ha visszavonulna egy időre. Lengyel szerint Orbán "elállja az utat" a Fideszben, a jobboldalon az új stratégiák, új gondolatok elől, olyan fajsúlyos személyiség. A politológus De Gaulle példáját hozta elő, aki a második világháborű után tíz évre visszavonult, ám utána diadalmasan tért vissza.
Bence György szerint ez a kérdés eldőlt, hiszen Orbán már a vereség előtt nyilvánvalóvá tette, hogy nem vonul vissza. (VGO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.