Orbán: "Én ezt tekintem blablának"
Orbán Viktorral, a Fidesz miniszterelnök-jelöltjével az InfoRádió készített interjút. Ebben a az ellenzéki vezető beszélt a szocialisták által depressziókampánynak nevezett hirdetéssorozatukról is.
Orbán azt mondta: "Nem csak a negatívumokról beszéltünk, mi a magyar életről próbáltunk beszélni. Azt mondtuk az embereknek, hogy ahelyett, hogy a politikusok időnként földtől elrugaszkodott, gyakran öndicsérő szólamait hallgatnák, hallgassanak a józan eszükre, és tegyék föl maguknak azt a kérdést, hogy hogyan élnek, és ezt néhány fontos dimenzióban vizsgálják meg. Hogy állunk a munkahelyekkel, több van vagy kevesebb, mennyit keresnek? A legfontosabb árak, elsősorban a rezsihez tartozó költségek miképp alakultak? Ha betegek, akkor nagyobb biztonságban vannak-e most, mint voltak négy évvel ezelőtt? Nézzék meg a gyógyszerárakat. Ha otthonhoz akarnak jutni, akkor milyen esélyeik vannak? Mi a valóságról beszéltünk. Az egy régi, mondhatnám, a nyolcvanas évekből itt maradt kádárista vagy kommunista trükk, hogyha az ember a valóságról kezd beszélni, az nem tetszik a hatalomnak, akkor elkezdi minősíteni azt, például azt mondja, depressziókampány."
Amikor a riporter közbevetette, hogy a statisztikák szerint 70-80 ezer új munkahely keletkezett, valamint jelentős reálbér-emelkedés történt az elmúlt négy évben Orbán azt felelte "Én ezt tekintem "blablának", ne haragudjon."
Szerinte a statisztikákból sokféle van, a politika pedig "hiteltelenné vált ebből a szempontból", ezért inkább az embereket kell megkérdezni. (InfoRádió)


