BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán titkos eligazítása: Az aktivisták vigyék voksolni a Fidesz-szavazókat

A sajtó elől elzárt kampánygyűlést tartott Orbán Viktor a Csongrád megyei Ásotthalmon kedden – közölte a Délmagyarország című napilap. A Fidesz elnöke ott arra kérte az aktivistákat, keressenek fel „minden rájuk bízott” szavazót. A megyei napilap tudósítása szerint az ásotthalmi sportcsarnokban kedden tartott „rendezvényen csak a meghívottak lehettek jelen, a sajtót kizárták". Egyedüli kivételként a Magyar Nemzet szegedi tudósítója kapott meghívást, a Délmagyarország újságíróját, aki meghívó nélkül jutott be a sportcsarnokba, perceken belül kitessékelték onnan. A lap a sportcsarnokból „remekül kihallatszó" beszédek alapján tudósított a „titokban tartott eligazításról", ahová buszokkal érkeztek az aktivisták Szegedről, Zákányszékről, Mórahalomról. Orbán Viktor, akit hatalmas taps és ütemes „Viktor, Viktor" kiáltás köszöntött, lelkesítőn szólt a szimpatizánsokhoz. Arra kérte az aktivistákat, hogy vasárnap keressenek fel minden „rájuk bízott" fideszes szavazót, és győződjenek meg róla, hogy elment-e szavazni. Ha nem, akkor vigyék el voksolni. Kijelentette még, hogy Ványai Éváról, a körzet visszalépett MDF-es képviselőjelöltjéről mindig jó véleménnyel volt, és azt is, hogy a Csongrád megyei 2-es körzet mandátumát az egyszerűbben megszerezhetők közé sorolja – tudatta a lap. Az említett kerületben április 23-án Balogh László fideszes jelölt és Sándor Klára, a koalíció jelöltje indul a mandátumért. Orbán Viktor kedden indult el több mint 3100 kilométeres kampánykörútjára. Kedden egyébként nyilvános gyűlést tartott Csorváson, Dévaványán, Berettyóújfalun és Polgáron. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.