BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötmillió választási csalást követett el az MSZP - egyetlen nap alatt?

Tömeges választási csalással, ötmillió állami választási értesítő és az MSZP szórólapjainak közös kézbesítésével vádolta meg a szocialistákat a Fidesz kommunikációs vezetője. Deutsch-Für Tamás bejelentette, hogy a Fidesz büntetőfeljelentést tesz az ügyben. A politikus elmondta: az ország egyharmadában a második fordulós állami választási értesítő egy borítékban érkezett meg azzal a szavazólapot utánzó MSZP-s szórólappal, amelyen csak a szocialista jelölt neve szerepel, míg az ország kétharmadában ebbe a szórólapba behajtva érkezett meg a választási iroda hivatalos értesítője. "Gyurcsány Ferenc és pártja egyetlen egy nap alatt ötmillió választási csalást követett el" - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, aki az ügyet "kétcédulás választási csalásnak" nevezte.
Balsai István fideszes képviselő szerdán elmondta: a választási iroda második fordulóról szóló értesítését a szocialista párt szavazólapmintáját is tartalmazó szórólapjába hajtották bele, és az egész csomag egy borítékban került a postaládákba a II. kerületben.
Valótlannak nevezte a Fidesz képviselőjének állítását Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Rt. szóvivője, aki azt mondta: perre mennek, és jogi úton vesznek elégtételt "üzleti hírnév rontása miatt". (InfoRádió)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.