BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Remélem, a kormány tudja

Köszönöm a felkérést és az ebben rejlő bizalmat, hogy én ezt esetleg jobban tudom. Sajnos, nem tudom jobban. De remélem, hogy a kormány jobban tudja, hiszen ez is egy szakma.

Remélem, nemcsak azt tudja a kormány, hogy az államnak főleg az infrastruktúra fejlesztésével kell serkentenie a gazdaságot, hanem erre kidolgozott tervek vannak, a következő autópálya- és egyéb infrastrukturális tenderek már elő is vannak készítve, csak meg kell hirdetni őket.

Remélem, nemcsak azt tudja a kormány, hogy az adók csökkentése jó lenne (ezt én is tudom), hanem politikai alkuk bonyolult szövevénye helyett egy koncepciójában jól átgondolt és részleteiben kidolgozott terv van a fiókban egy új adórendszerre, amely egyensúlyt teremt egyik oldalról a közteherviselés és szolidaritás, másik oldalról a versenyképesség között, s emellett áttekinthető, kibúvók nélküli, morálisan elfogadható és így hatékonyan végrehajtható. Így talán még növekedhet is az adóbevétel.

Remélem, hogy a kormánynak részleteiben is kidolgozott koncepciója van az államháztartás reformjára.

Remélem, hogy ezen belül pontos tervek vannak a közigazgatás átszervezésére. Nemcsak azt tudják, hogy hány minisztérium és hány miniszter lesz, hanem azt is, hogy ezek hogyan épülnek fel, milyen szervezeti egységek lesznek, a hatáskörök hogyan oszlanak meg, és a jelenleginél sokkal világosabbak lesznek. Pontosan tudják, az új rendszer hogyan, miért lesz hatékonyabb és mennyivel lesz olcsóbb, mint az eddigi. Pontosan tudják, hogy 16 év tanulságai után hogyan kell új alapokra helyezni az önkormányzati rendszert, és esetleg arra is van elképzelés, miként lehet megegyezni az ellenzékkel a szükséges kétharmados törvények meghozatalában.

Remélem, nemcsak azt tudja a kormány, hogy az egészségbiztosításnak valóban biztosítási alapon kellene működnie, és ebben a szolidaritást biztosító állami szerepvállalás mellett a magántőkének és a versenynek is helye van, hanem az ehhez szükséges törvénykezési, szervezeti és költségvetési lépések már elő vannak készítve. Remélem, hogy nem a másik oldal ezzel történő riogatása és a várható reakciók szerint, hanem pontos felmérések és számítások alapján döntik el, hogy hol érdemes a biztosításoknál megszokott „önrész” alapján bizonyos szolgáltatásokért szimbolikus díjat kérni. Tudják, hogy ezt akkor érdemes bevezetni (és akkor be is vezetik), ha ez a korlátozott erőforrások pazarlásának visszaszorításával olyan mértékben csökkenti a tb-kassza terheit, hogy az így megtakarított (és akár nyugdíjemelésre is fordítható) összeg lényegesen meghaladja a befizetendő díjakat.

Remélem, az oktatásügyben a bolognai rendszer bevezetésének első lépésein túljutva már tudják, hol kell finomítani és működőképessé tenni azt. Remélem, azt is tudják, hogy a közoktatás és a felsőoktatás mely részén van helye a magántőkének és a versenynek, tudják, hogyan fér öszsze, egészíti ki egymást az esélyegyenlőség és a tehetségeket kiemelő elitképzés követelménye. Tudják és merik vállalni, hogy a tandíj nem(csak) a költségvetés tehermentesítésének eszköze, és főleg nem „politikai tabu”, hanem az oktatási teljesítmény és minőség versenyben való megmérettetésének legjobb eszköze. Az esélyegyenlőséget pedig a rászorultság elvén kell szolgálni.

És egyáltalán, remélem, hogy a választás után végre vége a „politikai tabuk” korszakának, az egyes lépéseket nem azok várható és vélt népszerűsége, hanem várható célszerűsége fogja diktálni. Egy ideig elfelejthetjük a népszerűségi mutatókat, hiszen négy év múlva már az eredmények fognak igazolni.


A szerző a Graphisoft elnöke

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.