BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Telefon "egy baráti társaságtól": menj szavazni!

Az egyik párt mozgósító-kampányában részt vevő aktivisták hívják telefonon a párt szimpatizánsainak tartott állampolgárokat szombaton és vasárnap – értesült a Hírszerző az adott párt vezetéséhez tartozó forrásból. A szervezett telefonálók a párthoz közeli mozgalom székházából hívják fel azokat, akik a választás előtti, utolsó heti mozgósítás során használt adatbázisoknak az első forduló előtti mozgósítás tapasztalatai alapján javított verziója szerint szimpatizánsaiknak számítanak. A telefonálóknak nem szabad közölniük a hívott féllel, hogy valamely párttól jelentkeznek – az általuk használt szövegsablon szerint „egy baráti társaságtól” telefonálnak, amelynek célja a minél magasabb második fordulós választási részvétel; ehhez kérik a választók támogatását. Úgy tudjuk, az aktivistáknak budapesti és vidéki, az első forduló után nyitva maradt körzetek szimpatizánsait egyaránt fel kell hívniuk. A telefonhívást a kampányközpont által vásárolt flottás mobiltelefonokról kezdeményezik. Eközben több vidéki településről is megerősítették, hogy ismeretlenek szombaton egy ismert színész hangját használva ugyanennek a pártnak a támogatására buzdították az állampolgárokat. (Hírszerző - FigyelőNet)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.