Van lehetőség a fájdalmak komplex kezelésére
A mozgásszervi betegségek kivizsgálása és ellátása során gyakori a nem megfelelő fájdalomanalízis és -csillapítás: vagy nem megfelelő mértékben, vagy egyáltalán nem csillapítják azt; tartós fájdalmak esetén a rendszeresen szedett gyógyszerek mellett előfordul visszatérő, fellángoló „csillapíthatatlan” fájdalom is.
A mozgásszervi betegségeket a klinikai kép alapján a következő főbb csoportokba sorolhatjuk: kopásos, meszesedéses csont- és ízületi betegségek (gerinc-, csípő- és térdízületi kopás), a csontok és ízületek ásványianyag-cseréjének betegségei (csontritkulás), a gyulladásos reumás betegségek (az inak, szalagok, izmok és ízületek gyulladásai).
A mozgásszervi fájdalmak időbeliségét tekintve megkülönböztetünk akut és idült, az idültön belül folyamatosan fennálló, illetve visszatérő fájdalmakat.
E fájdalmak nem gyógyszeres csillapításában fontos szerepe van a komplex fizioterápiás, az elektromos és mágneses kezelésnek, az ultrahang- és lézerterápiának, a gyógymasszázsnak és -tornának, a gyógy- és termálfürdős kezelésnek. Az alternatív terápiák közül kiemelt az akupunktúra, az ún. neurálterápia és a reflexológia jelentősége.
Aktuálisan nem rendelkezünk univerzális és specifikus fájdalomcsillapító készítménnyel, mivel a fájdalom kialakulása és eredete is többféle lehet. A fájdalomcsillapító gyógyszerek között nem kábító (ún. nem szteroid gyulladásgátló, izomlazító készítmények) és kábító fájdalomcsillapítókat különböztetünk meg.
A fájdalmat már a legrégibb időkben is megpróbálták a primitív népek varázslói, boszorkányai, gyógyítással is foglalkozó papjai enyhíteni. Egyszerre használtak növényi főzeteket és varázslatot, azaz betegeiket gyógyszerrel és szuggesztióval kezelték. A gyógynövények közül általában a beléndeket, a mandragórát, a fehér ürömöt és a borókát használták. Ezeknek ugyan volt valamiféle bódító, nyugtató, altató hatása, de egyik sem csillapította a fájdalmat.
A nem kábító fájdalomcsillapítók egy része orvosi vény nélkül is kapható, ez azonban sok veszélyt rejthet magában, beleértve az öngyógyszerelés veszélyeit is. A kábítószer (narkotikum) kifejezést gyakran és nem megfelelő értelemben használják laikus, törvényi és tudományos körökben egyaránt. Egyesek a szót olyan drogokkal azonosítják, amelyek bódulatot, érzéketlenséget vagy alvást váltanak ki, mások a kifejezést a „függőséget kiváltó szerre” ekvivalens értelemben használják. A törvényben pedig gyakran említik a „kábítószer” kifejezést minden olyan drogra, amelynek feltételezett veszélyes hatása van (pl. a törvényi szabályozásban a marihuána vagy a kokain gyakran az ópiátokkal együtt, kábítószerként szerepel, annak ellenére, hogy csak kevés, az igazi kábítószerekkel közös tulajdonságuk van).
A kábító fájdalomcsillapítók legismertebb képviselője a morfium, amelyet más hatóanyagokkal együtt a mák tejnedvéből, az ópiumból állítanak elő. Az ópiumot már az ókorban is ismerték, s a jelek szerint először Kis-Ázsiában alkalmazták. Valószínűsíthető, hogy az ópiumot a sumérok már ötezer évvel ezelőtt használták, s ők adták át annak ismeretét a többi népnek. Az Assurban talált – a világ legrégibb gyógyszerkönyvének tekinthető – agyagtáblák alapján feltételezhető, hogy az asszír birodalomban széles körben használták gyógyszerként az ópiumot, és innen terjedt tovább Egyiptomba, Görögországba és Perzsiába.
A morfiumot 1805 óta ismerjük, nevét Morpheusról, az álmok görög istenéről kapta. Felfedezését követően azonnal felkeltette az orvosok figyelmét, s ez az érdeklődés még fokozódott is, amikor sikerült injekciós készítmény formájában is előállítani. Csakhamar kiderült, hogy – különösen injekcióban adva – fájdalom- és köhögéscsillapító, valamint altató hatása sokszorosan felülmúlja az ópiumét. A kábító fájdalomcsillapítók alkalmazása közismert a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők kezelésében, fájdalmuk csillapításában. A kábító fájdalomcsillapítók kizárólag orvosi vényre adhatók ki a gyógyszertárakban. Napjainkban a leghatásosabb készítmények az idült és intenzív mozgásszervi eredetű fájdalmakban; sajnos rendelésüket a tapasztalatok szerint az előítélet, a hiányos tudás és a félelem sokszor akadályozza.
A magyar társadalombiztosítás régi adósságát rendezte azzal, hogy március 1-je óta immár nemcsak onkológiai, hanem reumatológiai betegségekben is 90 százalékos támogatással rendelhető szakorvosi javaslatra a tapasz formában elérhető kábító fájdalomcsillapító, azonban az első felírást követően már háziorvosi rendeléssel és ellenőrzés mellett.
A kábító fájdalomcsillapítót tartalmazó tapasz cseréjét akár maga a beteg vagy hozzátartozója is elvégezheti, ezáltal tehermentesíti az alapellátást (a kábító fájdalomcsillapító injekciók beadását egyébként a beteg otthonában történő kiszállások során végző orvosokat, nővéreket, ügyeleti szolgálatot), csökkenti a költséges kórházi felvételek gyakoriságát. Mindez azzal is együtt jár, hogy a krónikus beteg kevésbé vesz el orvos-egészségügyi kapacitást a sürgősségi betegellátástól.
Mivel a tapasz cseréjére csak 72 óránként van szükség, a tapasztalatok szerint ezen alkalmazási mód a pácienseknél nem erősíti a betegségtudatot, amely minden krónikus betegség esetén az egyik legfontosabb szempont a gyógyszeres kezelés mellett.
A kábító fájdalomcsillapítót tartalmazó tapasszal folytatott vizsgálatokból kitűnik, hogy hatásos a mozgásszervi fájdalmak kezelésében, rövid távon és tartósan is effektív, jó tolerabilitása az életminőség jelentős javításával együttesen hozzájárul az erős, intenzív mozgásszervi fájdalmak csillapításához, jelentős fájdalomredukciót lehet vele elérni, csökkenthető a fizikális és mentális distressz.
A nem egy orvosban is meglévő félelem a hozzászokástól a többezres betegmintán való vizsgálatok során sem igazolódott, a fájdalomcsillapító hatás elérését követően az elhagyás könnyen ment, tekintettel a kisebb adagokra és a rövid ideig tartó alkalmazásra, illetve arra, hogy a teljes hatás beállta olyan hosszú időt vesz igénybe, hogy a pszichés függőség szinte nem is alakulhat ki.
Kábító fájdalomcsillapító alkalmazását követő fájdalomcsökkenés idült és intenzív mozgásszervi fájdalomban szenvedő betegek esetén. A függőleges értékek a betegek számát, a vízszintes értékek a kezelés kezdetétől eltelt napok számát mutatják. Az első oszlopban az enyhe erősségű (1–3), a második oszlopban a közepes erősségű (4–6), a harmadik oszlopban az igen erős, elviselhetetlen fájdalomban szenvedő betegek számát mutatja. Jól látható, hogy a kezeléstől számított 2. napon már jelentősen csökkent az erős fájdalomban szenvedők száma, míg a 8. napra az összes páciens a fájdalmát elviselhetőnek jellemezte (VAS: vizuális analóg skála – a fájdalom erősségének minősítése 0–10 értékkel).
A szerző idegsebész adjunktus
Meghatározás
A fájdalomérzést még ma sem tudjuk pontosan meghatározni, azt azonban tudjuk, hogyan keletkezik és hogyan vezetődik. Tudjuk azt is, hogy a fájdalom döntő fontosságú inger, amely jelzi, hogy belülről vagy a külvilág felől „veszély” fenyegeti a szervezetet.Az egyén fájdalomélménye nem mindig áll arányban a fájdalmat kiváltó inger vagy betegség súlyosságával. Súlyossága az egyéni érzékenységtől is nagymértékben függ.
Az egyén fájdalomélménye nem mindig áll arányban a fájdalmat kiváltó inger vagy betegség súlyosságával. Súlyossága az egyéni érzékenységtől is nagymértékben függ.-->
