Adóemelést nem, de kiadáscsökkentéseket támogatna a lakosság
A lakosság többsége inkább a kiadások csökkentésével mérsékelné a hiányt, mintsem a bevételek növelésével - derül ki a Marketing Centrum felméréséből. A megkérdezett ezer ember négy tizede ugyanakkor azért a bevételek - praktikusan az adók - növelését is járható útnak érzi. Az államigazgatási bérek befagyasztása, illetve az állami szféra leépítése kifejezetten népszerű javaslatnak bizonyult a válaszadók körében, a nyugdíjkorhatár emelését azonban csak kevesen érzik elfogadhatónak. Ez utóbbi lépést a megkérdezettek negyede ellenezné a leginkább, a vizitdíj bevezetését 16, a gyógyszerár-támogatás csökkentését 14, a gázártámogatás visszafogását pedig 11 százalék. A gázártámogatás csökkentését első hallásra ellenzi a többség, ám a válaszadók kétharmada szerint csak a rászorulók számlájához kell kompenzációt adni. A tandíj bevezetését mindössze 11 százalék javasolja a kormánynak, de 37 százalék azok aránya, akik szerint a felsőoktatásban tanulóknak is részt kell vállalniuk a képzési költségekből. (hirado.hu)


