Fecsegés az egész: Bulvárlapok színvonalán a kormányprogram
Az MTV Napkelte című műsorában Bence György filozófus megjegyezte, hogy rendkívül nehéz volt számára megtalálni a kormányprogramot az interneten. Bence hozzátette, hogy a kormányprogram a bulvárlapok színvonalán mozog. Lengyel László politológus elmondta, hogy bár ő hamarabb láthatta a dokumentumokat, ez nagy előnyt nem jelentett számára. A szakember azt is hozzáfűzte, hogy a nagy napilapok már mind megszellőztették a szükséges intézkedéseket. Stumpf István, a Századvég Alapítvány vezetője kifogásolta, hogy a költségvetés helyzetéről, az euró bevezetéséről, a 2. Nemzeti Fejlesztési Tervről szó sem esik a programban. Tamás Gáspár Miklós filozófus egyszerűen fecsegésnek minősítette. TGM azt mondta, hogy ő olyan korban van már, hogy nem nagyon hisz például a közigazgatás racionalizálásáról szóló frázisoknak. A filozófus szerint világos beszéd az, hogy a megszorítások terhét 80 százalékban a lakosság viseli majd, mert a Népszabadságban megjelent 30 százalékos állami teherviselés is valójában az állampolgároknak kell viselniük. Lengyel László az egyharmad-egyharmad-egyharmad arányt tartana szükségesnek - Németoszág példáját említette. Hozzátette azt is, hogy Magyarországon az energiacégek hihetetlen profitja nagyobb hozzájárulást engedne meg a terhek viseléséből. Stumpf szerint jobb lett volna, ha egy hét múlva terjesztik a kormányprogramot, mert akkor már a költségvetési kérdésekkel együtt lehetne vitatni a dokumentumot. Stumpf úgy véli, hogy lehetetlen helyzet, hogy úgy kell kitalálni: mit akar a kormány.
Bence nincs meggyőződve, hogy az egészségügyben megmaradna a mindenki számára hozzáférhető ellátási kötelesség. Lengyel László szerint nincsenek kész, részletes reformtervek, ezért lett ilyen a program. Stumpf István nem így gondolja, hiszen Gyurcsány Ferenc pár hete nemzetiszínű paksamétákra mutatott: mondván, abban vannak a kidolgozott tervek, törvényjavaslatok, és az SZDSZ is arról beszélt, hogy részletes egészségügyi programja van. VGO


