BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány: ki kell fújni a gőzt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap a Kossuth Rádió Háttér című műsorában nyilatkozott a kormányprogramról is. A kormányfő úgy véli, hogy a program a fő célokat tartalmazza, a konkrétumok nem lesznek benne. Példaként említette - amit többen is kifogásoltak -, hogy a dokumentumban rögzítették (egyébként elég körülményes módon megfogalmazva), hogy a ciklus közepére meg kell teremteni az euró bevezetésének feltételeit. Gyurcsány így fogalmazott: "a ciklus közepére meg kell teremteni, hogy az államháztartás megfeleljen azoknak az egyensúlyi követelményeknek, amely alapján az euró bevezetéséről lehet dönteni. Azaz ugyanazt mondjuk szó szerint a kormányprogramban, mint amit a választási kampányban, szerintem kiválóan megfelelve annak az igénynek, hogy nem lehet két dolgot mondani a választás előtt, meg után."
A miniszterelnök hozzátette: a konkrét törvényjavaslatokban lehet majd tetten érni azokat az intézkedéseket, amelyek a kormányprogramban kijelölt célok megvalósításához vezetnek. Az egészségügy esetében ez azt jelenti, hogy a kormányprogram meghatározza, hogy biztosítás alapúvá kell tenni az ágazatot, ám azt, hogy például egy vagy több biztosító lesz-e majd csak később döntik el. Előbb meg kell teremteni a háromféle ellátási csomagot, hogy mi jár mindenkinek, annak is, aki egy fillért sem fizet. Ilyen a sürgősségi betegellátás, ide tartozik az anya- és csecsemővédelem, járványügyi ellátás. "Magyarországon a második nagy csomag nagyjából az, amit ma mindegyikünk kap, az biztosításelven megy, azaz mindenki befizeti a biztosítási díját, akinek van bére az azért, a gyerekek után, tanulók után az állam, a nyugdíjasok után az állam, a munkanélküli ellátásban részesülők után az állam, a büntetésüket töltők után az állam, mindenki után fizet valaki. Ki után nem fizet csak senki? Aki eltitkolja a teljes jövedelmét. Van jövedelme, közöttünk több mint félmillió ilyen ember van, nem munkanélküli, nem szociális ellátásra bejelentett az önkormányzatnál, de valahogyan eltitkolja minden egyes fillér jövedelmét. Semmilyen biztosítást nem fizet. Ön fizet, meg én fizetek, meg mindenki fizet, ő nem. Bizony, ha ő nem fizet, akkor nem is lesz jogosult a mai ellátásra, de azt tudom mondani, hogy ők azok, akik a közös svédasztalról, ami az egészségügyi szolgáltatások svédasztala, mindent onnan veszünk el, úgy próbál meg sokat-sokat elvenni, hogy a legkevesebbet sem teszi meg érte. Azaz, szó nincs arról, hogy a minimálbéres kevesebbet kap, mint egy igazgató, ugyan hogyan lehetne ilyet csinálni?" - vázolta a terveket Gyurcsány.
Az interjúban kitért az ellenzék szerepére is.
"Most mondja, honnan tudja az ellenzék vezére, hogy mire készülünk az egyes területeken reformként? Látta a jogszabályokat? Miért kell elkezdeni ezt már most? Teljesen világos, hogy vannak reformértékű nagy változtatások az államigazgatásban, a közigazgatásban, arról nem nagyon akarnak tárgyalni láthatólag. Ettől teljesen független, hogy egyébként rövidtávon a költségvetés egyensúlyi érdekében kell tenni, ne kezdjük el ezt a buta vitát, hogy az egyik ugyanaz, mint a másik. Szerintem ki kell fújni a gőzt, vége van, újra kormányozni kell, újra a parlamentben kell politizálni, nem érdemes ilyet csinálni. Sokkal jobban járnánk, ha nem kezdenénk el hergelni sem egymást, sem az embereket, hanem nyugodtan vitatkoznánk. Azt mondani, hogy ez nem reform, hanem pénzbehajtás, ez legalábbis nem tűnik egy független, okos, bölcs szakmai véleménynek, hiszen nem is tudhatja még az ellenzék vezére, hogy mivel is készülünk az egyes területeken. Szóval, én ebben több megfontoltságot javasolok" - mondta Gyurcsány Ferenc az interjúban. (Magyar Rádió)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.