BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány mégis beszélt, és segítséget kért!

Gyurcsány Ferenc - a Magyar Rádió értesüléseivel ellentétben - mégis beszélt a mai parlamenti ülésen, ám a kormányprogram majd csak délután öttől lesz nyilvános. Az Index tudósítása szerint a kormányfő konkrétumokat nem mondott. Ezt egyébként blogjában már tegnap jelezte Gyurcsány, mondván a kormányprogram leginkább a fő célkitűzéseket tartalmazza csak. Ebből következően nem sokat várhattunk a mai parlamenti beszédtől sem. A miniszterelnök beszédében egyébként segítséget kért a kritikusoktól. Aki kisebb államról beszél, mondja meg, hogy hogyan. Aki át akarja alakítani az egészségügyet, segítsen. Segítsen mindenki, és akkor alkotó módon működik közre mindenki, és jó lesz. De persze az elmúlt négy évnek is van felelőssége, mégpedig javarészt az előző négy évnek van felelőssége, bár amit tettek, annak van jogosultsága, magyarázza. A vitában Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője hiányolta, hogy az ellenzék nem olvashatta a kormányprogramot. A politikus szerint szüksége van a kormánynak a Fidesz segítségére, mert igen nagy bajban van.
Az Index egyébként hozzájutott a beterjesztés előtt álló 85 oldalas kormányprogramhoz és lózunggyűjteménynek nevezi az egyébként Új Magyarország címet viselő dokumentumot, amelyben ötvenszer szerepel a reform szó. (Index)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.