"Istentelen nagy tempót" akar diktálni Gyurcsány
A koalíciós pártok kedden megállapodtak az egészségügyet érintő kérdésekben, jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerda este az MTV esti műsorában.
"A reform arról szól, hogy átalakítjuk az egészségügy valamennyi részét, a finanszírozástól a szolgáltatókig, mélyen lehatolva a rendszerben, azzal, hogy ennek a legintenzívebb részét 2007 végig megtesszük" - mondta a kormányfő. A miniszterelnök a vizitdíj bevezetésére vonatkozó kérdésre nem tudott válaszolni.
Elmondta: arra fognak törekedni, hogy mindenkinek növekedjen a felelőssége egészsége megőrzésében, illetve az egészség "helyreállításában" mindenki racionális döntéseket hozzon arról, mennyi szolgáltatást vásárol.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, mivel a reformok kidolgozása, végrehajtása rendkívül bonyolult, a kormány mellett létrejön egy átfogó államreform bizottság, amelyet ő maga fog vezetni, "egy erős államreform titkársággal". "Istentelen nagy tempót kell ahhoz diktálni, ezen a területen és máshol is, (...) lényegében kivenni a napi igazgatás útvesztőjéből, hogy 2007 végére azt mondhassuk, a nagyobbik részén túl vagyunk ennek a dolognak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 2009 végére "minden megnyugszik". Gyurcsány Ferenc a reáljövedelmekkel kapcsolatban közölte: azt szeretnék, ha a reáljövedelmek nem csökkennének.
"A legutolsó elemzés, amit ezekben láttam (...) az, hogy 2006-ban is és 2007-ben is, a reformok elindulásának legintenzívebb szakasza és a költségvetés egyensúlyi pályára történő visszaterelésének legintenzívebb időszakában is, az átlagos jövedelem az növekszik" - fogalmazott.
Arra a kérdésre, mennyivel kell az idén csökkenteni az államháztartás hiányát, elmondta: úgy véli, erősen túlzóak az 1200 milliárd forintról szóló vélemények. A kormányfő megerősítette a műsorvezető felvetését, hogy háromszámjegyű milliárdról van szó. Mint mondta, a kormányprogram jelenlegi változata ötven oldal, de ha rajta múlik, rövidebb lesz. Hozzátette: a dokumentumot átnézik a szakértők, és arról jövő hét csütörtökön és pénteken Velencén az SZDSZ frakciója, pénteken és szombaton az MSZP frakciója tárgyalja meg. (MTI)


