Kósa: Ne a Fidesszel foglalkozzanak - be lettünk csapva
Kósa Lajost a Magyar Nemzetben megjelent, Pokorni Zoltán támadó cikk, illetve a Fidesz sajtóosztályán folyó személycserék kapcsán kérdezték a Fideszben tapasztalható esetleges feszültségekről, hatalmi harcokról, a politikus szerint azonban nem ezek a fontos kérdések, itt mindenkit az ország helyzete érdekelt, az hogy "csúnyán be lettünk csapva", és mára kiderült, hogy a korábban mondottakkal szemben az ország valóban nagy bajban van. A Magyar Nemzet-cikkről szólva ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az nem más, mint egy ismeretlen egyetemista írása, amelyből jókora botorság lenne a Fidesz válságát levezetni. Ez olyan, tette hozzá, mintha valaki egy Gyurcsányt támadó írást jelentetne meg a Népszabadságban, és ebből arra következtetnénk, hogy a miniszterelnöknek mennie kell. (hirado.hu)


