Tragikomikus volt a tegnapi parlamenti ülés
Tragikomikusnak nevezte a parlament tegnapi alakuló ülését Lengyel László politológus az MTV Napkelte című műsorában. Többek között Sólyom László és a korelnök beszédét tartotta ilyennek. Lengyel azért használta ezt a jelzőt, mert szerinte Sólyom képtelen volt megszólítani a nézőket, kioktatta alkotmányosságból a képviselőket és nagyon papírízű volt a mondandója.
Bence György filozófus szerint dodonai volt Sólyom beszéde, és azért oktatta ki alkotmányosságból a képviselőket, mert valóban az a feladat, hogy a javaslatokat egyedileg mérlegelve, lelkiismereti döntést hozzanak majd. A filozófus szerint időt húz a kormányfő, mi pedig nem tudjuk mik a tervei.
Lengyel úgy véli, hogy az ellenzék jelezte: nemet fog mindenre mondani. Ezt mutatta az is, hogy ellenzék nem fogadta el az OVB és a belügyminiszter választási beszámolóját.
Stumpf István politológus szerint nem egészen így van, az ellenzék csak jelezni szerette volna, hogy súlyos problémák vannak a választójogi törvénnyel, de ez nem jelenti azt, hogy ne fogadnák el a választás eredményét.
Bence nem tudja, hogy csak megszorítások lesznek vagy mélyebb reformok is elindulnak majd. A filozófus hozzátette, hogy a parlament valódi munkája előtt elfogadják majd a 2. Nemzeti Fejlesztési Tervet, ami óriási jelentőségű program. Bence véleménye szerint most a kormányfő közelebb áll ahhoz a változathoz, ami a Fidesz elképzeléseinek jobban megfelel. Stumpf hozzáfűzte: kérdés, hogy mennyire komoly a tegnap bejelentett egyeztetési szándéka Gyurcsánynak. VGO


