Zsarolás vagy kompromisszum: Dúl a háború Magyar Bálint körül?
Az InfoRádiónak nyilatkozó Horn Gábor, szabaddemokrata ügyvivő szerint lehetnek személyi feltételei a koalíciónak. Pető Iván az SZDSZ ügyvivője szerint a politikai logika azt diktálja, hogy a Magyar Bálint elképzeléseire épülő oktatási programot az hajtsa végre, aki megalkotta. Ebből a rádió azt a következtetést szűri le, hogy a liberálisok Magyar Bálint miniszterségét szabják a koalíciókötés feltételéül.
A Magyar Nemzet információi szerint egyes szocialista körök azt az álláspontot képviselik, hogy "nem szabad engedni a zsarolásnak", és akár a kisebbségi kormányzással is meg lehet próbálkozni, hiszen az MDF és az SZDSZ bizonyos képviselőinek voksaival mindig biztosítható lenne a többség.
A Világgazdaság olvasói már döntöttek: szavazóink 63 százaléka szerint Hiller István, az MSZP jelenlegi elnöke vezeti majd az összevont kulturális-oktatási tárcát. Magyar Bálint csak a harmadik helyen áll, mert még Tóth Tiborné, a mosonmagyaróvári iskolaigazgató is megelőzi őt a maga 21 százaléknyi voksával. (InfoRádió - VGO)


