- Azt hiszem, kijelenthető, hogy nagyon erős csapattal utazunk a kontinensviadalra, amelyet egyértelműen az augusztusi, szegedi világbajnokság főpróbájaként kezelünk - nyilat- kozta az elutazás előtt Angyal Zoltán szövetségi kapitány. - Kissé szerencsétlen, hogy az Eb programját még a régi, elhúzott időrend szerint bonyolítják le, így a feszes, pörgős vb-időrendre most nem tudunk gyakorolni, de mindkét variációra felkészültünk, azaz ez sem okoz különösebb problémát.
A szakember elárulta: összességében 6-7 győzelmet vár a válogatottól, s örülne, ha ezek közül 2-3 olimpiai számban születne. Az idei magyar küldöttség 34 fős. Vannak nagy hiányzók, így nem lesz ott Racicében a k-1 500 m-en tavaly sorozatban ötödször győztes Vereckei Ákos, illetve Szabó Szilvia, Bóta Kinga vagy a sérült Vajda Attila sem, viszont van két nagy visszatérő, az ötkarikás bajnok Pulai Imre és Novák Ferenc, akik az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal kvalifikálták magukat (mégpedig kenu négyesben) az utazók közé.
A szintén olimpiai aranyérmes Kovács Katalin és Janics Natasa összesen hat számban indul. Mindhárom párosban az ő duójuk a címvédő, emellett ezúttal a négyes viadalain is vízre szállnak. Ott lesz az indulók között a szolnoki Sarudi Pál is, aki Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton társaságában a kenu négyesek 200 méteres számában próbálkozik meg az éremszerzéssel. A kontinensbajnokság helyszíne némileg ismeretlen Európa elitje számára, ezen a pályán korábban még soha nem rendeztek felnőtt világversenyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.