Gyurcsányi "kutyakomédia": ne ugass, nem tudok aludni!
A miniszterelnök a mai blogbejegyzésében nem politizál, a kutyatartás örömeiről, betegségről, gyerekekről ír. A politikáról ezúttal nem esik szó.
„Totó nevel minket, mi pedig megpróbáljuk nevelni őt. Például napok óta zajlik egy küzdelem Totó és közöttünk. Kora hajnalban – 4-fél 5 felé – elkezd ugatni, hogy ő már bejönne az udvarról, merthogy az éjszakát kint tölti. Ha úgy teszünk, mintha nem vennénk észre, akkor lankadatlanul folytatja az ugatást, az ajtókaparást, nem hagy bennünket aludni, attól tartok, zavarja a szomszédokat is. Ha kimegyünk hozzá és rászólunk, akkor végtelenül meg van sértődve, a végeredmény pedig ugyanaz, hogy tudniillik, ha már az ember fölkelt, akkor már nem tud újra elaludni. És bár lehet, hogy lassan megtanulja a rendet, de egyelőre ennek nem sok nyoma van. Másnap hajnalban, akár így teszünk, akár úgy, minden ugyanúgy folytatódik. Szóval, mintha egyelőre döntetlenre állnánk. Nem lenne persze igaz azt mondani, hogy jó egyéves történetünk, amit Totóval végigéltünk, a változatlanság jegyében telt, hiszen szépen lassan összecsiszolódtunk szinte mindenben, aludt ő már a lakásban, a hálószobában is. Mostanra a hajnali panaszkodáson túl elfogadta, hogy napközben döntően bent van, éjszaka pedig kint. Azt nem tudom, hogyan lesz ez majd hóban - talán mondanom sem kell, hogy a neki vásárolt kutyaházat nagy ívben elkerüli, és szerintem még egy pillanatra sem ment be -, de ez még előttünk van.
Korábban nyugodtan elmehettünk otthonról, Totó csak figyelt bennünket. Most már nem így van. Most már ugat, ha látja, hogy indulunk. Belekap az ember nadrágjába, próbálja visszahúzni, és szomorú szemekkel néz. Nem jön ki a kertkapun, tudja, neki bent van a helye. De már érti mi az, amikor otthon vagyunk, és amikor elmegyünk otthonról. A gyerekeket átölelni, simogatni, összebújni velük nem lehet előtte. Iszonytatóan féltékeny. Csaholásba, ribillióba kezd. És ez egészen addig tart, amíg el nem távolodunk egymástól. Persze, ha vele játszunk, ha Anna melléfekszik, ha az ember hozzáhajol és vég nélkül simogatja a hátát majd a hasát, az ellen semmi kifogása sincsen, az nagyon tetszik neki. Sőt, úgy látom, megtanult már nevetni is, szélesre húzott ajakkal mutatja a fogait és végtelen elégedettségét. Szóval, az újabb és újabb alkalmazkodási konfliktusok ellenére azért összeszoktunk. És jó, hogy így történt.”
A miniszterelnök gyertyafényes estéket képzel magának, ám azért néha kijut neki is a relaxálásból. A család és a munka mellett olvasásra, a gyerekekkel való foglalkozásra is jut ideje. Erről így ír:
„Közben persze megy az élet a maga medrében. Kisebb-nagyobb gondok, bajok meg örömök egyaránt tarkítják a hétköznapokat. Tamásnak éppen arcüreg-gyulladása van, otthon maradt. Ha ez így megy tovább, nem kizárt, hogy idén már nem fog iskolába menni. Sajnálom őt, lételeme a mozgás, a rohangálás, a vízilabda, az úszás, a foci. Ha ez még így megy napokig, akkor előbb-utóbb el fog fogyni a türelme. De hát mit tehetnénk, ezt muszáj kifeküdni. Anna a hatalmas nagy lelkével, tegnap letörten érkezett haza. Az ágyban még sírt is egy picit, mert az edzésen az egyik kislány beverte a fejét. Talán fel is repedt a fejbőre és vérzett, ettől annyira megijedtek, és Anna annyira szívén viselte a sorsát – miközben úgy tűnik, hogy nagyobb baj hála istennek nem történt –, hogy ez az egész estéjét elrontotta.
Közben Bálint letette az angol középfokú nyelvvizsgát. Nagy öröm volt ez. Pár napja jött meg az eredmény, szóban és írásban is a határérték felett teljesített a nagyfiú. Hát, ennyivel is előrébb vagyunk.
Petyus rendületlenül teszi a dolgát. Picikét egyhangúan és egykedvűen. Sem sok panasz, sem sok látványos nekibuzdulás. Nem úgy, mint Anita, aki szinte megtáltosodott, amióta Pesten van. Nyitottabb lett, jól tanul, rendesen teszi a dolgát. Ne kiabáljuk el, de az első néhány hónap azt igazolja, hogy okos döntés volt, jó döntés volt elhozni Pápáról. Szépen mennek a dolgai.
Hát ez zajlik otthon. Este meg már sok-sok gyertya ég. Bevallom, imádom a gyertyák illatát, fényük villódzó sokaságát. Jó pár évvel ezelőtt a decemberi esték sorát töltöttük így el, sok-sok gyertyával, egy-egy kis olvasólámpa mellett olvasgatva, csak úgy engedni, hogy morzsolódjon az este. Manapság ha ez csak egy félórára is sikerül, már az is csoda. Érdemes kipróbálni. Nem tévé elé ülni, hanem csak szótlanul nézni a gyertyákat, vagy csendben olvasgatni. Kis nyugalomban, magányban vagy kettesben-hármasban. Mintha egy másik világ lenne." (amoba.hu)
