A 2004-es olimpia ezüstérmese hatalmas adósságot törlesztett magával és a tőle a tehetsége alapján már eddig is jóval többet elvárókkal szemben vasárnap esti diadalával, amelyet hatalmas küzdelemben vívott ki. Féltávig a harmadik pozícióban úszott Gyurta, majd előbbre nyomult másodiknak, végül pedig pompás hajrában lengyel riválisát is megelőzve lett a kontinens legjobbja úgy, hogy másfél másodperccel megjavította délelőtt úszott 2:08,07-es országos csúcsát. A döntő másik magyar résztvevője, Molnár Ákos nyolcadikként zárt 2:10,34 perccel.
Boulsevicz Beatrix a 100 m pillangóúszás döntőjében hatodik lett. A hosszabbik és fő számában, 200-on Helsinkiben ezüstérmes 19 éves versenyző a fele akkora távon nem számított dobogóesélyesnek, ennek megfelelően teljesített: jól úszott ugyan, de egyéni legjobbjától elmaradt és 59.18 másodperc alatt érkezett a célba, minek köszönhetően két vetélytársát tudta maga mögé utasítani.
A női 200 m háton ketten is rajthoz állhattak: Verrasztó Evelyn a 4., Szepesi Nikolett a 6. helyet szerezte meg. Verrasztó eleinte saját országos csúcsánál jobb részidővel repesztette a vizet, s a finist is jól bírta, de hárman még jobban, így be kellett érnie az éremközeliséggel, s a rekordjánál jó négy tizeddel gyengébb eredménnyel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.