BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki, milyen virágot vitt Puskás ravatalához? - Nézze meg

Elsőként Sólyom László köztársasági elnök helyezett el koszorút Puskás Ferenc ravatalánál a Szent István-bazilikában csütörtök délelőtt.

Az Aranycsapat november 17-én, 79 éves korában elhunyt legendás labdarúgója előtt 10 óráig közjogi méltóságok, sportszervezetek képviselői tisztelegtek.

Az egykori kiváló labdarúgó koporsóját - melyet nemzeti színű zászló borít - a kupola alatt helyezték el. A koporsó négy sarkánál a köztársasági őrezred egy-egy díszőre áll, előtte egy Puskás Ferencről készült, nagy méretű fotó látható. (MTI)

Ki, milyen virággal búcsúzott Puskástól?

Sólyom László koszorúja fehér rózsából és vörös gerberából állt, Gyurcsány Ferencé vörös rózsából és fehér liliomból - olvasható az index.hu beszámolójában.

Szili Katalin fehér rózsából és piros kálát vitt, Lamperth Mónika pedig szintiszta fehér rózsát helyezett a ravatalhoz.

Lomnici Zoltán fehér liliomból és ugyanilyen színű rózsából álló koszorút vitt, az MLSZ vezetői egyenként három szál fehér rózsából álló csokrot tettek a ravatal elé.

A kegyeleti bizottságot és a MOB-ot is vezető Schmitt Pál két hatalmas koszorút helyezett el, az olimpiai bizottság nevében egy színes liliomokból álló koszorút, a család nevében egy szintén liliomból álló világos színűvel tisztelgett Puskás emlékének. (index.hu)

-->
[enews_gallery id='228601']

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.