BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Schmitt Pál közleménye - Gyógyultan távozott

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani a családnak, elsősorban Erzsébet asszonynak azért a bizalomért, hogy elhunyt férje, Puskás Ferenc, a Nemzet Halottja temetésének szervezésével, a Kegyeleti Bizottság vezetésével megbízott.

A Kegyeleti Bizottság minden igyekezete - a Magyar Labdarugó Szövetség segítségével - arra irányult, hogy a Nemzet Búcsúja méltó legyen a világ leghíresebb és legrokonszenvesebb magyarjának, a világfutball kiemelkedő játékosának utolsó útjához.

Köszönettel tartozunk azért, hogy a kormány ezt a szándékot erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette; köszönetünket szeretném kifejezni a parlamenti pártok, Budapest Főváros önkormányzata, a megyei közgyűlések és megyei jogú városok támogatásáért.

Személy szerint szeretnénk köszönetet mondani Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyés püspök úrnak a Szent István Bazilikában sorra került szentmise celebrálásáért.

Köszönet illeti a Puskás Ferenc-stadion dolgozóit, akik a búcsú lebonyolítása során tevékeny részt vállaltak, a honvédség és rendőrség állományát, minden egyes közreműködőt, Koltay Gábor művészeti vezetőt, a Magyar Olimpiai Bizottság és az MLSZ munkatársait. Végül, de nem utolsósorban köszönet a labdarúgás élvonalbeli képviselőinek és az olimpiai bajnokoknak a teljes körű személyes részvételért, a Magyar Televíziónak, s az eseményről tudósító médiumoknak, hiszen a közvetítések révén az egész nemzet és a világ jó része tanúja lehetett a méltóságteljes búcsúnak, amely, úgy érezzük, méltó volt a Nemzet Halottjának egyedülálló életútjához.

A Kegyeleti Bizottság nevében: Schmitt Pál, a bizottság vezetője.


Vasárnap délben elhagyhatta a kórházat Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, akit péntekre virradóra mellkasi fájdalmakkal szállítottak egy budapesti klinika kardiológiai osztályára - közölte a MOB.
(sportfm.hu, mti)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.