BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cél az első hét közé kerülés

A magyar férfi kézilabda-válogatott célja, hogy a legjobb hét között végezzen a pénteken kezdődő és február 4-ig tartó németországi világbajnokságon.

A torna a 2008-as pekingi olimpia egyik kvalifikációs versenye is egyben: az aranyérmes automatikusan ötkarikás résztvevővé válik, míg a 2-7. helyezett szerepelhet majd olimpiai selejtezős tornán jövő májusban. A vb 2., 3. 4. helyezettje rendezője lesz egy-egy kvalifikációs viadalnak.

Skaliczky László szövetségi kapitány kiemelte: bátor és merész a célkitűzés. „Sérülések, betegségek nehezítették a közös munkát. A csapat december 17-e óta gyakorol együtt, több hasznos mérkőzést játszottunk. Úgy vélem, sikerült a taktikai elképzeléseket megfelelő módon gyakorolni, most pedig már az éles csaták következnek” - fogalmazott a szakember. A kapitány hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a csoportból jusson tovább a gárda. A dán, a norvég és az angolai válogatott közül legalább kettőt kellene legyőzni. Ez nem egyszerű feladat, mert a két északi alakulat eleve roppant erős. Nehezítheti a mieink dolgát, hogy a két skandináv csapat Kielben -hazai környezetben - léphet pályára.

- Meghatározó lesz, hogy az átlövők és beállósok milyen teljesítményt nyújtanak. Úgy vélem, a kapusposzt erősödött azzal, hogy Puljezevicset sikerült honosítani - tette hozzá Skaliczky. Amennyiben a csapat nem végez a legjobb hét között a vb-n, akkor az egy év múlva esedékes Európa-bajnokságon kell jól szerepelnie. A kontinenstorna aranyérmese is olimpiai résztvevő lesz, ezenfelül pedig a földrészről még egy olyan válogatott részt vehet selejtezős tornán, amely a vb-ről kvalifikáltakat leszámítva a legjobb helyen végez.

A válogatott programja

Január 20., szombat: Dánia - Magyarország 20.15.

Január 21., vasárnap: Magyarország-Norvégia 20.15.

Január 22., hétfő: Magyarország-Angola 18.15.

Január 21., vasárnap: Magyarország-Norvégia 20.15.

Január 22., hétfő: Magyarország-Angola 18.15. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.