Hogyan dolgoztak a kormánytagok? - Szavazzon!
Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: A rendszerváltozás utáni legelfogadottabb agrárminiszterként tartják nyilván. Kormányon belüli elismertségét jelzi, hogy 2005-ben egy évre vállalta az FVM irányítását, de amikor újra felkérték, „hosszabbított”. Hangsúlyozottan nem politikusként, hanem „agrármenedzserként” vezeti a tárcát. Legnagyobb feltűnést keltő tavalyi intézkedése az olcsó, rossz minőségi importtermékek kiszűrésére indított élelmiszer-biztonsági ellenőrzési kampány volt, amely sikeresnek bizonyult ugyan, de ezzel is csak lassítani lehetett a magyar agrár-külkereskedelmi szaldó romlását.
Hiller István, oktatási és kulturális miniszter: Az MSZP-s politikus tavaly június óta emlékezetesebbet alakított miniszterként, mint ez év februárig pártelnökként, bár ez utóbbi teljesítményét nem volt nehéz überelni. Egyfelől fegyverszünetet kötött a pénzhiány miatt lázongó kulturális intézmények vezetőivel, másfelől többfrontos küzdelmet vív az oktatás területén. Az ellenzék, a tanárok egy része és a hallgatók szerint így is túl messzire ment, a koalíciós társ azonban úgy véli, ez csak a kezdet. Ebből is látszik, hogy az oktatási reformjai felemásak. Hiller egyelőre nem áll vesztésre, de nagyon nehéz hónapok elé néz.
Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter: Egyszerre két posztot visz: miniszterelnök-helyettes és munkaügyi miniszter. A politikai csatározások melletti érdemi munka csak úgy sikerülhet, hogy a tárcánál komoly szakapparátus támogatását élvezi. A 2,5 tárca összeolvadásával született minisztérium a legaktívabbak közé tartozik: a szociális, az esélyegyenlőség, a fogyasztóvédelem, a szak- és felnőttképzés és a munkaügy terén sok új jogszabály született. A kettős poszt megkönnyíti a kormányban a lobbimunkát, erre továbbra is szüksége lesz, például a nyugdíjrendszer átalakításánál.
Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter: Egy év – két egymástól elválasztható időszak. Kóka János az első, durván fél évet igazi szakminiszterként töltötte: számos konkrét lépést tett a volt hírközlési minisztériummal kibővített, gazdasági csúcsminisztériummá vált tárca és háttérintézményei átszervezésétől kezdve a jogszabályalkotáson át a szakmai területeken megtett lépésekig. Menet közben azonban liberális érzelmű miniszterből liberális politikai vezető is lett. A második szakaszban ennek megfelelően sokkal több lett a politika. Igaz, a tárcánál a szakmai munkát folytatták.
Lamperth Mónika, önkormányzati és területfejlesztési miniszter: A tárca vezetője zsákban futott az elmúlt évben, s ha nem is sokat, de azért haladt előre. Az önkormányzati reform leglényegesebb elemeit ugyanis csak kétharmados törvényekkel lehetett volna bevezetni, ám nem volt ellenzéki támogatás. Ezért pénzügyi szabályzókkal ösztökélte a településeket, kistérségeket, megyéket a kooperációra, ami talán nem túl elegáns, de hatékonynak tűnik. S rá tudta venni az önkormányzati élet szereplőit a folyamatos tárgyalásra, bár az csak később derül ki, lesznek-e ennek eredményei is vagy csupán pótcselekvés marad.
Molnár Lajos, egészségügyi miniszter: Nem tudni, miként éli meg a volt egészségügyi miniszter, hogy a bársonyszékébe került a tőle elvárt reformlépések gyors keresztülvitele. Öt törvényt fogadott el minisztersége alatt a parlament, megkezdődött a gyógyintézmények átalakítása, s a biztosítás reformja maradt hátra. Tény: amit Molnár egy év alatt keresztülvert az ágazaton, elődjeinek évtizedek alatt nem sikerült. Ám konfrontatív személyisége nemkívánatossá tette őt az egészségügyiek és a lakosság körében. Sokan bírálták a módszerét, így amikor lemondott, nem marasztalták.
Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Sikeres védekezés a Tiszán levonult rendkívüli árvízzel szemben, az európai uniós támogatási keretek szinte teljes lekötése, valamint a hulladékgazdálkodás infrastruktúrájának folytatódó megújulása sorolható a miniszter eredményei közé. De a tárca nem tudta lezárni az italcsomagolások körül kitört „palackháborút”, romlott a zöldhatóságok munkájának eredményessége, s a látványos diplomáciai fellépés ellenére sem sikerült előrelépni a Rába szennyezése, valamint a romániai verespataki bányanyitás ügyében. Az utódnak maradt tehát munka, elég.
Petrétei József, igazságügyi és rendészeti miniszter: A tudósi visszafogottság máskor és a klasszikus igazságügy feladataiban feltételezhetően gyümölcsöző lett volna. Az elmúlt év, az új „felállással”, nem Petrétei József időszaka volt. Bár többesztendős teendő, az igazságügyet és a rendészeti területet egyelőre látszólag sem sikerült kívánatosan összepasszítani, és az utóbbin belüli integrációs feladatok előkészítése sem ment zökkenőmentesen. A mindinkább tartását vesztő rendőrség pedig megpecsételte a miniszter sorsát. A jogszabály-előkészítés nagy törvények helyett az aktuális feladatokat szolgálta.
Szekeres Imre, honvédelmi miniszter: A szocialisták egyik erős embere beleült a készbe, hiszen a haderőreform legfontosabb pontjait elődei már végrehajtották. Neki arra kellett ügyelnie, hogy lehetőleg különösebb botrányok nélkül épüljön le – hivatalosan: alakuljon át – az, ami még megmaradt a magyar honvédségből. S persze a NATO-központban is tartania kellett a hátát, megmagyaráznia azt, miért költünk kevesebbet a hadseregre, mint amenynyit vállaltunk. S miután semmi érdemlegesről nem érkezett hír, úgy tűnik, a jó szervezői képességekkel megáldott Szekeres jól ellátta a nem túl nehéz feladatát.
Szilvásy György, kancelláriaminiszter: Valódi „szuperhatalmi” központtá vált a Miniszterelnöki Hivatal az elmúlt egy évben, amelynek vezetője Szilvásy György, a miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa. Olyannyira, hogy Gyurcsány Ferenc csak akkor válik meg a kancelláriaminisztertől, ha a felmentését saját maga kéri. A kormányfő árnyékában, valódi szürke eminenciásként dolgozó miniszter hivatala koordinálja a reformokat, működteti a személyügyi központot, s felügyeli a sajtónak leginkább témát kínáló nemzetbiztosági szolgálatokat is. Miniszterségének időtartama kiszámíthatatlan.
Veres János, pénzügyminiszter: Annak a pénzügyminiszternek kellett élére állnia a költségvetési kiigazításnak, aki a választások előtti 12 hónapban irányította a szaktárcát, és aki felelős is a kialakult helyzetért. A bársonyszékét megtartó Veres János vezetése alatt készült az utóbbi jó pár év első olyan büdzséje, amely betarthatónak tűnik, sőt, a szaldó valószínűleg érdemben még jobb is lehet az előirányzottnál. A tárcára nagy teher hárult, elég a konszolidációs csomag és a konvergenciaprogram megalkotására gondolni. A közpénzügyek beharangozott reformja sem lesz kisebb falat.
