BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Miről tárgyalt a koalíció? A magyarázatok eltérnek

Ellentmondásos a zárt ajtók mögött tartott kedd esti koalíciós tárgyalás témája: Eörsi Mátyás (SZDSZ) szerint az egészségügyi reform kapcsán érezhető „fékrelépés” okairól, Gál J. Zoltán (MSZP) szerint viszont az elmúlt egy év tapasztalatairól vitatkoztak a két párt vezető politikusai.

„Nem egészségügyi egyeztetést tartottak, hanem az elmúlt egy év szakmai-politikai tapasztalatait értékelték a kormánypártok” – törte meg a koalíciós hírzárlatot szerda délelőtt Gál J. Zoltán.

A miniszterelnök kabinetfőnökének szavait alátámaszthatja az MSZP tárgyalódelegációjának összetétele. A szocialista párt csúcsvezetése – Gyurcsány Ferenc kormányfő, Gál J. Zoltán, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Kiss Péter alelnök, valamint Katona Béla frakcióvezető-helyettes – érkezett a miniszterelnök tárgyalótermébe. Egyetlen szocialista egészségpolitikus sem vett részt a megbeszélésen. Így furcsának tűnt az érkezők kijelentése, miszerint a tanácskozáson a szocialisták vadonatúj egészségbiztosítási modellje csap össze a liberális elképzeléssel.
Az SZDSZ-t – Horváth Ágnes miniszteren kívül – szintén pártpolitikusok képviselték: Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár, Eörsi Mátyás frakcióvezető, Kóka János pártelnök, s Magyar Bálint ügyvivő.

Később csatlakozott Hiller István szocialista oktatási és kulturális miniszter és Fodor Gábor, a környezetvédelmi tárca szabad demokrata vezetője is. Az éjfél után befejeződő tanácskozás után a koalíció „összezárt”, senki nem szivárogtatott ki információkat az ülésről.

Tegnapra azonban kiderült: főként a koalícióról és annak jövőjéről esett szó. A liberálisok ugyanis úgy érzékelik, hogy „a szocialisták túl sok helyen léptek rá a fékre”, az egészségügyön kívül a felsőoktatásban, a privatizációban és az energiapiac nyitásában is lassulnak a reformok. Az MSZP azonban elégedett a tempóval. Lassú átmenetet szorgalmaznak az egészségbiztosítás átalakítása kapcsán is, így az SZDSZ által favorizált üzleti biztosítókon alapuló egészségügy-finanszírozás bevezetése akár évekkel is későbbre tolódhat.

„Nehéz megmondani egy ilyen éjszaka után, hogy csitultak-e a koalíciós feszültségek – mondta Horn Gábor –, azonban teljesen egyértelművé vált, hogy a két párt az együttműködés folytatásában érdekelt”. Hozzátette: az egészségügy mellett szóba került az adórendszer átalakítása is.

„Ismertettük a múlt hét végi egri frakcióülésen megfogalmazott véleményünket arról, milyen területeken lassult le a reform, érezhető a „fékrelépés” – mondta Eörsi Mátyás – Megállapodtunk abban, hogy a következő hetekben egyenként nézzük végig, hogyan lehet ezeken javítani” – közölte az SZDSZ frakcióvezetője, aki bízik az erőteljes folytatásban. A megoldandó kérdések közül az első és a legfontosabbnak az egészségügyet tartják. Az egészségbiztosítási rendszer átalakításában az SZDSZ a versenyre, a szocialista párt pedig a biztonságra helyezi a hangsúlyt. Ebben keresik a kompromisszumos megoldást.

A koalíciós pártok vezetői megállapodtak abban is, hogy a következő napokban közösen áttekintik a kormányzás azon területeit, ahol továbblépésre, változtatásra van szükség, hogy a nyár végére javaslatok sorát tegyék le az Országgyűlés asztalára az őszi ülésszakra.

„A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypártok az egészségügy jelenlegi helyzetében a több-biztosítós rendszer bevezetésével foglalkoznak” – jelentette ki Szijjártó Péter az előző napi koalíciós egyeztetés kapcsán. A Fidesz szóvivője szerint a kormánypártok azzal, hogy nem nyilatkoznak hosszú éjszakai egyeztetések után, tovább növelik az egészségügyben kialakult bizonytalanságot, ami az ellátórendszer összeomlásához vezethet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.