Presser: "valami nagyon megváltozott, tönkremenőben van"

Vasárnap Erdélyben, majd a Sziget Fesztivál nulladik napján ad koncertet öt év után a Lokomotiv GT. Presser Gábor fájós kézzel, de nagy elánnal készül a rocktörténelem legújabb fejezetére.

- Már több mint egy hónapja próbál az LGT a Sziget nulladik napjának koncertjére. Milyen állapotban van a zenekar? Szeretik még egymást?

- Igen, mert jó a hangulat próbákon és lendületben vagyunk. Persze apróbb-nagyobb gondok mindig adódnak, nekem most például a kezemmel a túlerőltetés miatt, de kezelésre járok vele és a koncertre minden rendben lesz. Ami a mentális részt illeti, voltunk mi már nyolc hónapra is összezárva sokkal rosszabb körülmények között, s akkor is tudtuk szeretni és tisztelni egymást.

- Netán együtt ment ki a csapat a Rolling Stones koncertre is?
- Aki tehette ott volt, de nekem éppen Zoránnal volt koncertem. Bántam, hogy nem nézhettem meg őket Budapesten, bár már azért volt szerencsém hozzájuk néhányszor. Mindenesetre a Somló szerint fantasztikus volt a buli, úgyhogy tervbe vettem, hogy a nyáron még valahol utolérem őket.

Az együttes tagjai nagy elánnal készülnek az erdélyi és a budapesti koncertre- Jaggerék jól példázzák, hogy a rockzenészek élete általában a szex, drog, rock and roll hármasegységben zajlik. Presser Gábor viszont sosem a botrányokról volt híres. Nem volt kísértés?
- Nekem a szex és a rock and roll bejött, a drogok sosem. A természetes adrenalinforrásokban hiszek, így ha szól a zene, akkor nekem már megvan az alkotáshoz és az előadáshoz szükséges plusz. De kísértés volt bőven és számos elrettentő példát láttam a környezetemben. Ha már a Rolling Stones került szóba, ott volt szegény Jimmy Miller, aki nekik és nekünk is producerünk volt egy időben és végül a drogba halt bele, pedig zseni volt. De Keith Richards le tudott állni és megbízható forrásból tudom, hogy már odafigyel az egészségére és hetedannyit cigizik, mint korábban.

- Azért az LGT-nek is voltak botrányszagú történetei. Úgy tudom, hogy a vasárnapi félszigetes erdélyi koncert azért is lesz kuriózum, mert 1978 óta nem jártak ott, akkor ugyanis kitiltották a bandát Romániából. Miért?
- A történet még az Ilyen a boksz című könyvünkbe se kerülhetett bele az orosz és a kubai turné viszontságaihoz hasonlóan, de ennyi idő után már publikus. Az történt, hogy az első bukaresti stadionkoncert után a következő turnéra egy zártkörű bulit akartak tőlünk a Ceausescu-féle Parlament gyűléstermében, gondolom összeválogatott közönség előtt. Csakhogy mi észrevettük a kamerákat, amikkel rögzíteni akarták a koncertet és ebből egy kis szóváltás adódott. A végén a technikusainkra fegyvert fogtak, minket meg bezártak a szekusok a saját öltözőnkbe. Még szerencse, hogy az ablakon át jeleket tudtunk küldeni két román rajongólánynak, akik voltak olyan vagányok, hogy telefonáltak a magyar nagykövetségre. Jött a kultúrattasé, valahogy csitított a balhén, és megtartottuk életünk legfélelmetesebb légkörű koncertjét. Alig vártuk, hogy hazaérjünk, itthon aztán közölte velünk a Koncertiroda embere, hogy itt a külügyi jegyzék, hogy kitiltottak bennünket Romániából.

- Azt lehet tudni, hogy mi lett a kultúrattaséval?
- Semmit nem tudok róla, de nagyon szeretnék vele találkozni, mert ha ő nincs, akkor nem tudom, hogy hogyan végződött volna a történet. Szabó Ottónak hívták és egy igen jókedélyű fiatalember volt. Azt hiszem, tudnánk miről beszélni egymással.

- Gondolom nem csak a rendszer nehezítette a zenekar életét, hanem ilyen hosszú idő alatt néha egymással is meggyűlt a bajuk. Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy elege van a többiekből?
- Több ilyen pillanat volt, mert a belső feszültségek természetes velejárói a hosszabb ideig működő zenekarok életének. Hatást gyakorol a zenekar életére a tagok magánélete is. A döntő kérdés az, hogy mennyi idő kell az ilyen időszakok átvészeléséhez, és hogy a nehéz helyzetbe került társ mennyi segítséget kap a többiektől. Elég egyetlen jó pillanat, amikor ketten egymásra néznek játék közben, hogy minden újra egyenesbe kerüljön.

- Volt megasztáros zsűritagként lehet rálátása arra, hogy manapság miért nem tud senki kitűnni úgy a fősodorból, mint annak idején az LGT. Sok a zenekar, vagy minden hangot leütöttek már a zongorán?
- Ez nem zenei kérdés, mert rengeteg tehetséges fiatal van manapság is. Inkább arról van szó, hogy valami nagyon megváltozott, helyesebben szólva tönkremenőben van. Ez pedig szerintem a művészek megbecsülése. Nem figyelünk oda a saját tehetségeinkre, legyen az zenész, festőművész, vagy éppen író. Hiába írnak fantasztikus dalokat a mai fiatalok, ha nem játsszák szerzeményeiket a rádiók. Nem véletlen, hogy sokan angolul zenélnek abban a reményben, hogy külföldön talán felfigyelnek rájuk és jobban megbecsülik őket. Régebben voltak olyan dalok, amelyek közösségi élményt jelentettek, mert eljuthattak mindenkihez. Manapság a kereskedelmi médiumok, de főként a közszolgálati adók felelőssége, hogy nem találnak utat ezek a hallgatósághoz. Persze azt se felejtsük el, hogy százezerszer annyi felvétel van manapság, mint volt a mi ifjúkorunkban. Nekünk furcsa módon az is segített, hogy akkoriban a rádió nem játszott angolszász zenét, így könnyen eljuthattunk mindenkihez.

- Az LGT szövegeiben mindenesetre mindig volt egy jó adag társadalomkritika, bár a politikához sosem kerültek túl közel. Ám éppen egy éve le akarták tiltani a dalait a Kossuth adóról, mondván nyíltan állást foglalt a liberálisok mellett. Hogy élte ezt meg?
- Ez gyáva dolog volt a részükről, mert sem én, sem a zenekar soha életünkben nem léptünk fel semmilyen politikai rendezvényen, és nem foglaltunk állást senki mellett. Aki letiltott bennünket, arra hivatkozott akkor, hogy nekem nagyjából a következő mondatom megjelent egy liberális újságban: „Szeretem, meg néha gyűlölöm is Budapestet, mert néha szép, néha meg koszos, de hát pont olyan, mintha élne”. Hát ennek mi köze a politikához? Amúgy az sem érdekel, ha örökre letiltják a dalaimat, csak legalább legyen hozzá tisztességes indokuk. Őszintén szólva arra sem méltó a történet, hogy tiltakoztam volna ellene.

- A közönség szerencsére a dalokra kíváncsi. Minden szerzeményét egyformán szereti? Úgy hírlik, hogy az egyik legnagyobb sláger címét már átköltötték Átokarcú lányra, annyira unják.
- Ez mendemonda. Ami igaz belőle annyi, hogy a legnépszerűbb daloknak mi magunk gyártottunk humoros címeket és szövegeket a saját szórakoztatásunkra. Így járt az Álomarcú lány is. Minden zenekarnak vannak kedvenc dalai, amelyeket szívesen eljátszanak minden koncerten, és vannak olyan dalok, amikhez a közönség ragaszkodik. De sosem tudtuk előre, hogy melyik dal lesz igazán sikeres. Az Álomarcú lány egy nagyon egyszerű dal, nem gondoltuk volna, hogy ilyen népszerű lesz. De annak idején a Neked írom a dalt című számot sem választották ki rádiós játszásra, mégis óriási siker lett.

- Titok fedi, hogy melyik harminc dalt játsszák el a Sziget fesztiválon, viszont rebesgetnek pár meglepő látványelemet. Nem árulna el egyet közülük?
- A dalokról annyit, hogy nem kis viták árán először kiválasztottunk ötvenet közösen, majd ezt a listát tovább szűkítettük harmincra, ez adja a háromórás koncert anyagát. Viszont lesz a bulinak számos vendége: énekesek, muzsikusok és más meglepetésemberek. Lesz olyan pillanat, amikor hatvanan leszünk a színpadon. Kitaláltam, hogy lépjenek föl velünk pár dalban a tagok zenészgyerekei is, úgyhogy valójában ez egy LGT valóságshow lesz. De megígérhetem, hogy lírai pillanatok dacára azért a koncert nagy részében újra zúzós dalokkal dübörgünk.

Presser Gábor
1948. május 27-én született Budapesten.
1966-tól kezdve az Omega együttes első saját dalait írta, 1968-ban lett zenészként is az együttes tagja.
1971-ben Laux József dobossal kilépett az Omegából és megalakította a Locomotiv GT-t.
1977-re kialakult a mai felállás: Presser mellett Somló Tamás (1973-tól), Karácsony János (1974-től) és Solti János (1976-tól) a zenekar tagjai.
1978 óta a Vígszínház zenei vezetője, itt volt először látható 1973-ban az első magyar musical, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regényének zenés adaptációja. 1987-ben mutatták be A padlás című musicaljét.
1994-ben jelent meg aztán az első Presser-album, a Csak dalok. Ezt követte 1996-ban a Kis történetek.
1992-ben az LGT feloszlott, öt évre rá mégis új albummal jelentkeztek, a 424 – Mozdonyoperával. Következő albumuk, A fiúk a kocsmába mentek 2002-ben készült el.