A roma holokausztra emlékezünk
Az Anschlusst követően megkezdődik az ausztriai cigányok összegyűjtése
A Soprontól 5 kilométerre fekvő Lackenbach faluban van az egyik ilyen gyűjtő- és kényszermunka tábor. Körülbelül 3 ezer magyar nevű, magyar anyanyelvű roma is kerül innen és a környező területekről először helyi gyűjtőtáborokba, majd Lengyelországba, a Lodz-i gettóba, onnan pedig 1943-ban az auschwitzi cigánylágerbe. Magyarországon 1938-ban rendeletet hoznak a romák, mint csoport megbízhatatlanná nyilvánításáról, majd két év múlva a csendőrség bevezeti az ujjlenyomat alapján történő országos cigány-nyilvántartást.
1943-tól folyamatosan hurcolnak romákat kényszermunkára, majd egy év múlva több helyen cigány katonai munkatáborokat és munkaszolgálatos századokat állítanak fel. A hódmezővásárhelyi Lakatos Józsefnek októberben kellett volna besorozott katonaként bevonulnia. Ehelyett — a cigánytelep összes fiatal férfijával együtt — csendőrök vitték el Kiskunfélegyházára, majd Szekszárdra, honvédok által felügyelt munkaszolgálatra, ahol futóárkokat kellett ásniuk. 1944-től országszerte cigány gyűjtőgettókat létesítenek. A méreteket mutatja, hogy csak Szabolcs-Szatmár megyében minden nagyobb város Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírbátor, Újfehértó mellett létesítenek „gettótábort”, és külön cigány munkatáborok vannak például Szekszárdon, Véménden, Szentkirályszabadján, Pécsváradon, Marcaliban, Sárváron, Újhartyánban, Baján, Nagykátán.
Az Orgován családot gyerekestül a csendőrök gyalogosan kísérték az újfehértói gettóba, ahonnan a férfiakat továbbvitték egy cukorrépa-gazdaságba. Az alig tizenhat éves fiú nem akarta, hogy édesapja egyedül maradjon — melléült a szekérre. Így került ő is a gazdaságba, ahonnan később visszaküldték az újfehértói gettóba. Az állomáson már lovas csendőrök várták — kilométereken át futtatták a lovak között a táborig. A csendőrök akkor is ütötték őket, ha vécére kellett menniük.
1944. augusztus 2-án felszámolják a feltöltésekor több mint húszezer fős Auschwitz-Birkenau-i cigány tábort, a foglyok nagy részét kivégzik. Az egyik táborlakó így emlékszik vissza: „A cigányok táborát fényszórókkal világították meg, cigány férfiakat és nőket, gyerekeket SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. De a szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy ez egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt.”
Itthon 1944 október 28-án megkezdődik a Pest környéki romák összegyűjtése és Németországba deportálása, november 2-3-án pedig megindul a roma családok internálása Zala, Veszprém, Vas, Baranya, Somogy, Tolna, Komárom, Győr, Sopron, Nógrád, Borsod, Heves, Pest megyék, és a Felvidék magyar uralom alatt álló településeiről. Az útirány először a komáromi Csillag erőd, ahonnan a munkaképes férfiakat és a nem-kisgyermekes nőket Németországba deportálják.
Krasznai Rudolfné Kolompár Friderika nővére úgy menekült meg a koncentrációs tábortól, hogy két kisebb testvérüket az ölébe vette, mintha az anyjuk volna. A család férfitagjait, köztük Frida édesapját Auschwitzban ölték meg. Semmi nem maradt utánuk. A roma deportáltakat először a komáromi Csillag erődbe vitték, majd innen szállították a munkaképes férfiakat és a nem-kisgyermekes nőket Németországba.
A komáromi erődben sorra haltak meg az emberek: „Reggelente lovaskocsival szedte össze egy ember a hullákat. Mint egy gazdaságban, mikor döglenek a disznók: földobálják a kocsira, aztán bele a dögkútba. Ástak egy nagy gödröt, oda dobták, aztán mésszel leöntötték őket.”- mesélte Kolompár Friderika.
1944 őszén megtörténnek az első tömegmészárlások is: Nagyszalontán, majd Dobozon a csendőrök kézigránáttal és golyószóróval végeznek ki tizenhét, illetve huszonegy romát, köztük asszonyokat, és gyermekeket. 1945 januárjában és februárjában hasonló mészárlásokra kerül sor Szabadbattyánban, Lengyelben, Szolgaegyházán (Szabadegyházán), Kiskassán, Lentiben, Várpalotán és Inotán a Grábler tónál.
A Grábler tónál történt, az 1946-os népbírósági per szerint százharminc áldozatot követelő vérengzést ketten élték túl: a tizennégy éves Raffael Margit, és az akkor negyvenéves Lakatos Angéla. Lakatos Angélának a gödörben maradt az anyja, az apja, a testvérei, a gyerekei. Raffael Margit is mindenkit elveszített. A koncentrációs táborokban és a helyi vérengzések során kivégzett európai romák számát félmillióra becsülik. A fajüldözés a magyarországi roma közösségek csaknem egyharmadát érintette közvetlenül.
