A legnagyobb fekete lyuk
Sokszorosa a napnak. Amerikai csillagászok az eddigi legnagyobb fekete lyukat fedezték föl a Cassiopeia csillagképben; az objektum 1,8 millió fényévnyire található a Földtől. A NASA által kiadott közlemény szerint a fekete lyuk, amely egy csillag összeomlásakor keletkezett, mintegy 24–33-szor nehezebb a Napnál. Ezzel megdőlt a korábbi csúcstartó eredménye; ez az objektum az M33-as galaxisban van, és tömege „csak” 16-szor nagyobb a Napénál. A stelláris fekete lyukak az összeomló csillagokból keletkeznek, s az extrém sűrűségű és tömegű objektumoknak olyan nagy a gravitációja, hogy az alól még a fény sem vonhatja ki magát. A Harvard Smithsonian Központ egyik kutatója úgy nyilatkozott: ők maguk sem számoltak azzal, hogy ilyen nagy tömegűre bukkannak, vagyis a stelláris fekete lyukak az eddig feltételezettnél jóval nagyobb méretűek lehetnek. Még náluk is nagyobbak azok az úgynevezett szupermasszív fekete lyukak, amelyek a galaxisok központjában találhatók. A rekordert a NASA a Csandra nevű röntgenteleszkóp segítségével fedezte fel, úgy, hogy a fekete lyuk közelében lévő csillag forró gázait felszívta a monstrum, és eközben röntgensugarakat bocsátott ki, amelyeket a Földön be tudtak mérni.
A fekete lyukakkal kapcsolatos új ismeretek mellett a sötét energiáról szóló információk voltak az idén igen fontosak. A sötét energia elméletét Einstein vetette fel; ez a teória magyarázza, hogy a világegyetem miért nem roppan össze a gravitációtól. Hubble 1929-ben bebizonyította, hogy a világegyetem tágul, tehát a mérete korántsem állandó. Ez vezetett el a Big Bang, a „nagy bumm” elméletéhez. 1998-ban a csillagászok a szupernóva-robbanásokat vizsgálva kiderítették, hogy az univerzum gyorsulva tágul; ez akkor lehetséges, ha valamilyen erő áll a folyamat hátterében.
A csillagászok hetven éve egyre több információt gyűjtöttek össze a sötét anyagról és energiáról, s közülük a legtöbben elfogadják, hogy létezik a sötét anyag. Létére a legfontosabb bizonyítékok a csillagok galaxisokban való mozgásából, illetve a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásból nyerhetők. A legfontosabb ismert tulajdonsága, hogy gravitációs kölcsönhatást vált ki. A sötét anyag eddig ismeretlen elemi részecskéből áll. Az asztrofizikusok és a részecskefizikusok közös erőfeszítéseket tesznek, hogy kísérletileg meghatározzák, mi lehet ez az anyagtípus. A megismerésére vonatkozó erőfeszítések a fizika legnehezebb kísérletei közé tartoznak. A megfigyelések alapján a sötét energia nem „új” jövevény, legalább kilencmilliárd évvel ezelőtt már érezhető volt a hatása. A növekvő méretű világegyetemben az egymástól egyre távolabb kerülő objektumok közötti gyengülő tömegvonzás nyomán öt-hat milliárd évvel ezelőtt vehette át a domináns szerepet a láthatatlan energia – ettől fogva tágul az univerzum gyorsuló ütemben. Úgy fest, hogy a láthatatlan energia révén a világegyetem jelenleg is tágul. Az univerzumban jelen lévő teljes anyag- és energiamennyiség kb. 70 százalékát teszi ki a láthatatlan energia. A maradék 30 nagyobb felét a láthatatlan tömeg adja, és a jéghegy csak egészen kis csúcsa az, amelyet mi látható formában, csillagok, galaxisok és egyéb objektumok képében megfigyelhetünk. A látható elemi részecskék a világegyetem teljes anyagának mindössze öt százalékát jelentik, 95 százalék természete nem ismert. VG
