BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tulajdonképpen vasárnap is dolgozhatnánk?

Magyarországon dolgoznak európai összehasonlításban a legkisebb arányban vasárnap is rendszeresen a munkavállalók – derül ki a kölni Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kutatóintézet összeállításából.

E szerint hazánkban 2006-ban a foglalkoztatottaknak alig harmadakkora része dolgozott rendszeresen a hét utolsó napján, mint Szlovákiában – e téren éppen északi szomszédunk képviseli az ellenkező végletet a vizsgált országok között. Idehaza ennek ellenére is komoly törekvések vannak a vasárnapi munkavégzés további korlátozására.

A KDNP, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Munkástanácsok Országos Szövetsége októberben az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy a munka törvénykönyve csak indokolt esetben adjon lehetőséget a vasárnapi munkavégzésre, néhány hete pedig Veszprémben tüntetés volt emiatt az egyik ottani hipermarket előtt. A vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatos viták leginkább a kiskereskedelemre vonatkoznak. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint társadalmi igény van arra, hogy az üzletek e napon is nyitva tartsanak: a Medián felmérése szerint a magyarok 83 százaléka szokott – legalább alkalmanként – ekkor is vásárolni.

Teljes cikk ITT olvasható

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.