BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elhunyt az Oscar-díjas rendező – Sydney Pollack galéria

A neves rendező-producer-színész rákban hunyt el Pacific Palisafdes-i otthonában. Halálával a Hollywood aranykorának is nevezett időszak egyik olyan jeles személyisége távozott, akinek munkásságát mind a közönség, mind a kritikusok elismerték.

Sydney Pollack 1934-ben született Indiana államban. Középiskolás korában szeretett bele a színjátszásba, és a gimnázium elvégzése után New Yorkba utazott, ahol a Neighborhood Playhouse School for Theaterben kezdte meg szakmai tanulmányait. Már a kezdetekkor tehetséges tanítványnak bizonyult, osztálytársai közé tartozott többek között Robert Duvall is, és majdani felesége, Claire Griswold, akivel haláláig együtt maradt.

Pollack azonban John Frankenheimer rendező bátorítására otthagyta a színházat, és a filmezés felé fordult. Eleinte rövidfilmeket, TV-sorozatok epizódjait rendezte meg, majd áttért a nagyjátékfilmekre. A fordulópontot a Tennessee Williams drámája alapján 1966-ban készült Ez a ház bontásra vár jelentette. A forgatókönyvet Francis Ford Coppola írta, főszereplője pedig Robert Redford, akivel a rendező összesen hét filmet készített, köztük a legismertebbeket. Az első komoly kritikai elismerést az 1969-es A lovakat lelövik, ugye? Című filmért kapta, amely egy maratoni táncverseny pszichikai hatásait mutatja be.

Színészeinek többségét elismerte a kritikai, összesen tizenkét Pollack filmben főszerepet alakító színész kapott Oscar-jelölést, köztük olyanok, mint Barbra Streisand, Dustin Hoffman vagy Jessica Lange. Életműve rendkívül változatos. A pszicho-drámától (A lovakat lelövik, ugye?) a krimin (A keselyű három napja) át, a romantikus filmen (Sabrina) keresztül a féktelen  vígjátékig (Aranyoskám) minden műfajban jeleskedett.

Szakmai szempontból a legnagyobb sikert a Távol Afrikától (1985) című regény-adaptációval érte el. A romantikus dráma tizenegy Oscar-jelölést kapott, és kettőt, köztük a legjobb filmért, és a legjobb rendezésért járó díjat megkapta.

Pollack a rendezés mellett producerként is sikeresen tevékenykedett. Cége, a Mirage Films olyan filmeket finanszírozott, mint az Azok a csodálatos Baker fiúk, az Értelem és érzelem, a Tehetséges Mr. Ripley, és a Hideghegy. Emellett színészként is gyakran feltűnt más rendezők filmjeiben, és szórakoztató gonoszsággal alakította a nagyhatalmú, kissé kegyetlen karaktereket például a Tágra zárt szemekben, vagy a Michael Claytonban. Természetes, eszköztelen játéka azonban arra is alkalmassá tette, hogy meggyőzően formálja meg a hétköznapi embert, és problémáit például Woody Allen Férjek és feleségek című filmjében. Ahogy az IMDB fogalmaz: Pollack megjelenéséből, tekintélyt parancsoló alkatából eredt színészi hitelessége, alakításainak súlyát emberi tulajdonságai adták. Sydney Pollack hetvenhárom éves volt.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.