BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szögtől szögig biztonság

A napokban zárt be A Mediciek fénykora – Élet és művészet a reneszánsz Firenzében című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Ez volt a Reneszánsz év – 2008 első nagyszabású eseménye, amelyre a januári nyitás óta 135 ezren voltak kíváncsiak. A tárlat költségvetése információnk szerint 300 millió forint volt, a biztosítási értéke nagy: 80 milliárd forint. Az olykor több tízmilliárdos biztosítási értékű tárlatoknál a biztosítási összeg a szállítmányozási költségekkel együtt elérheti a kiállítás megrendezéséhez szükséges büdzsé felét – mondta lapunknak Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Ezeket a kiadásokat jelentősen csökkentheti az állam kiállítási garanciája, valamint az állami garanciavállalás és a kereskedelmi biztosítás olyan ötvözete, amelyet a budapesti intézmény munkatársai dolgoztak ki a világon először.

A Szépművészeti Múzeumban az eddigi legnagyobb biztosítási értékű kiállítás a Van Gogh-tárlat volt: a műtárgyak biztosítási értékét összesen 155 milliárd forintra becsülték, az állami garanciát az összeg 45 százalékáig fogadták el a kölcsönadók – avat be a részletekbe Baán László. A tárlat legnagyobb biztosítási értékű műve 70 millió dollárral az Íriszek című festmény volt, amelyet a New York-i Metropolitan Museum adott kölcsön. A legértékesebb műtárgy, amely Magyarországra érkezett az utóbbi években, a tavalyi Caravaggio-kamaratárlaton bemutatott, Dávid Góliát fejével című festmény volt, 20 milliárd forint biztosítási értékkel, a Galleria Borghese gyűjteményéből.

Az állami vagy önkormányzati fenntartású múzeumok által rendezett, nemzetközi, időszaki tárlatokra lehet kiállítási garanciát igényelni. Ennek köszönhetően a szervező intézmény jelentős összegeket takaríthat meg, mivel a magyar állami garancia – a kereskedelmi biztosításokkal szemben – nem jár díjfizetési kötelezettséggel, míg az általa nyújtott fedezet megfelel a nemzetközileg elfogadott biztosítási előírásoknak.

Mayer Rita, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) vezető főtanácsosa lapunknak elmondta: tavaly a nemzetközi együttműködésekkel megvalósult jelentős kiállításokhoz öt fogadó intézmény hét alkalommal vett igénybe állami garanciát, a Szépművészeti Múzeum három, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Természettudományi Múzeum, valamint a szentendrei Ferenczy Múzeum egy-egy alkalommal. A garancia odaítélésének komoly feltételei vannak, az intézményeknek szigorú szempontok szerint összeállított, részletes anyagot kell beküldeniük egyebek mellett épületük műszaki állapotáról, a kiállítótermek klimatikus, biztonsági feltételeiről.

Magas volt az állami garancia a Van Gogh-kiállításon, így nagymértékben csökkentek a biztosítási költségek, és csak a töredékét kellett kifizetni a szokványos kereskedelmi díjnak – magyarázza Baán László. A külföldi kölcsönadók 51 százaléka elfogadta az állami garanciát, 12 százaléka a „fronting”, a kiállítási viszontgarancia mellett döntött, amelynél az állami garanciavállalás mellett kereskedelmi biztosító is van, 19 százalékban a kiállítás hivatalos kereskedelmi biztosítóját választották, és csupán 16 százalékban tartottak ki a saját biztosítójuk mellett.

A kölcsönadó számára a leglényegesebb pont az, hogy a biztosítás szögtől szögig hatályú legyen, tehát helyszíntől helyszínig szóljon – magyarázza Jaksa Éva, az Uniqa Biztosító Zrt. műtárgy-biztosítási termékmenedzsere. Szerinte nem minden esetben nagy tétel a biztosítási díj, például egy Franciaországból hazánkba érkező kortárs festő 100 millió forintos biztosítási értékű kiállításának biztosítási díja három hónapra nem éri el a 200 ezer forintot. Ebben a díjban benne van a kétszeri szállítás, valamint a tárlat biztosítása (a szállítás költsége a biztosítási díj ötszörösét vagy akár tízszeresét is jelentheti). A kiadás tehát a műtárgyak biztosítási összegének csupán ezredrésze, megéri tehát a biztonság – véli a szakember. Ezt a tárlatok szervezői is belátják, és áldoznak a biztosítási díjakra.

Az Uniqa Biztosító Zrt. bécsi anyacégén keresztül bármilyen nagy biztosítási értékű kiállításra fedezetet nyújt – közölte lapunkkal Jaksa Éva. A múzeumok és galériák által megadott értékeket elfogadja az Uniqa. Műtárgybiztosítás esetén a kiállítás időtartama mellett a fedezet kiterjed a szállításra és a köztes raktározások idejére is (az all risks fedezet minden kárra kiterjed, a legveszélyesebb tűzesetre, robbanásra, vízkárokra, rablásra és betörésre is). A fizetendő díjat a műtárgyak értéke és törékenysége mellett a kiállítás időtartama, a szállítás módja, valamint annak útvonala határozza meg. Jaksa Éva hangsúlyozza: vízi szállításra nem vállalnak garanciát, ez ugyanis hatalmas kockázattal jár. Védelmi előírás, hogy a kiállító a tárlat helyszínén egyebek mellett részleges mechanikai védelmet és 24 órás őrzést biztosítson.

Nagy értékek vidéken is

A debreceni MODEM-ben április 21. óta látható az Aba-Novák – a barbár zseni című, 25 millió forintból megrendezett kiállítás, amelynek négymilliárdos a biztosítási értéke – tájékoztatta lapunkat Gulyás Gábor, a MODEM igazgatója, s hozzáfűzte: közel 400 eredeti alkotást láthat itt a közönség július 6-ig.

Az év elején ugyanitt rendezett Kortárs művészek Van Gogh nyomában című kiállítás 28 millió forintból valósult meg. Gulyás Gábor hozzátette: a tárlat legnagyobb biztosítási értékű alkotása a brit David Hockney egyik festménye volt, amelyet 610 ezer euróra becsültek, ennek az ezredrésze volt a biztosítási díj.

A szegedi REÖK-ben Picasso nyomában járhattunk május közepéig, ott a képek biztosítási értéke összesen 820 millió, a biztosítási díj hatmillió forint volt, ebből körülbelül egymilliót a szegedi önkormányzat vállalt át.

Az év elején ugyanitt rendezett Kortárs művészek Van Gogh nyomában című kiállítás 28 millió forintból valósult meg. Gulyás Gábor hozzátette: a tárlat legnagyobb biztosítási értékű alkotása a brit David Hockney egyik festménye volt, amelyet 610 ezer euróra becsültek, ennek az ezredrésze volt a biztosítási díj.

A szegedi REÖK-ben Picasso nyomában járhattunk május közepéig, ott a képek biztosítási értéke összesen 820 millió, a biztosítási díj hatmillió forint volt, ebből körülbelül egymilliót a szegedi önkormányzat vállalt át.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.